Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2021-09-02 06:35:00Nem változtatott a KSH a második negyedévre vonatkozó előzetes becslésén. Antitestszinttől függetlenül mindenkinek érdemes felvennie a harmadik oltást – mondta Jakab Ferenc, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője. 36 milliárd forintos beruházásból szerez be tisztán elektromos buszokat Magyarország. Ismét kevesebbet költöttek a labdarúgó klubok új játékosokra. Csökkenteni kellene a készpénz mennyiségét a Magyar Bankszövetség szerint. Megnyílt a Nyugati pályaudvar felújított csarnoka. A reggel folyamán vendégünk lesz Dénes Szilárd, az MKB Bank Treasury értékesítési és Befektetési Szolgáltatások igazgatója, akivel a legfrissebb makrogazdasági fejleményekről beszélgetünk majd. Kriptoverzum című műsorunk újabb adással jelentkezik, a mikrofon két végén Andor-Tóth Anna és Vidákovics Attila. A tőzsdét Az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjével Varga Zoltánnal nyitjuk. Tartsanak velünk holnap reggel is, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.
-
Kriptoverzum
2021-09-02 00:10:00Mi mozgatta az elmúlt napokban a kriptodevizákat? Milyen piacbefolyásoló események jöhetnek még? A válaszokat a D-Labs szakértőjével, Vidákovics Attilával keresi Andor-Tóth Anna.
-
Kriptoverzum
2021-09-02 00:10:00Mi mozgatta az elmúlt napokban a kriptodevizákat? Milyen piacbefolyásoló események jöhetnek még? A válaszokat a D-Labs szakértőjével, Vidákovics Attilával keresi Andor-Tóth Anna.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-09-02 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-09-01 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2021-09-01 18:05:00Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2021-09-01 14:35:00Egy királyi palota, amelyről azt gondolhatnánk, hogy jól ismerjük, azonban még mindig rejt titkokat. Visegrádon a királyi lakhely és a ferences kolostor között folyt ásatás a napokban – itt járunk a műsor első felében. Ezután a határ túloldalára, Ipolyságra indulunk. Nyolcszáz évvel ezelőtt premontrei apátságot alapítottak ezen a helyen, s tulajdonképpen ebből született meg maga a település. A szakemberek most az apátság területét kutatják egy nagy felújítás előtt.