Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2021-09-15 06:35:00Aki teheti, kezdje el újra törleszteni a hiteleit – ezt javasolja a Magyar Bankszövetség elnöke. Jelasity Radován hozzátette: a bankok támogatják az ügyfeleket a felelős egyéni döntés meghozatalában a jövő június 30-ig meghosszabbított moratóriumban történő részvételről. Most 1 millió 150 ezer lakossági adós él a moratóriummal, és 70 százalékuk jogosult november elsejétől a hosszabbításra. Az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, aminek keretében a SEMCORP vállalat elektromos akkumulátor alkatrész gyárat létesít. A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a városban. A legalább 20 főt foglalkoztató vállalkozások csaknem 80 százaléka igénybe vett a működéséhez valamilyen külső finanszírozási forrást idén júliusban. Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet legfrissebb negyedéves konjunktúra felvételéből az is kiderül, hogy ez az arány az átlagnál magasabb a feldolgozóipari és a kereskedelemben tevékenykedő cégek körében. Elérte a járvány előtti, 2019-es szintet a magyar ipar teljesítménye. A Központi Statisztikai Hivatal második becslésében megerősítette, hogy júliusban éves szinten 8 százalékkal bővült a szektor, havi alapon viszont fél százalékos lassulás látszik. Ez nagyrészt a globális félvezető hiány miatt a járműgyártás gyengébb teljesítményére vezethető vissza. Kevésbé érintette a koronavírus-járvány a franchise hálózatban működő cégeket, mint azokat, amelyek csak önmagukra számíthattak. A Magyar Franchise Szövetség főtitkára elmondta, hogy külföldön, főként a tengerentúlon bevált gyakorlat, hogy a vállalkozások – áruházak, éttermek, szépségszalonok– nagy része franchise hálózathoz csatlakozva működik, és ez a trend már Magyarországra is begyűrűzött. A legtöbben az oldaltávolság be nem tartására panaszkodnak a kerékpárosok közül – ezt mondta a Groupama Biztosító kommunikációs és pr vezetője. Lakott területen belül egy métert, lakott területen kívül pedig másfél méter kellene hagynia az autósoknak a bringásoktól. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-09-15 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-09-14 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2021-09-14 18:05:00Fodorné Molnár Márta PhD, a Táncművészeti Egyetem megbízott rektora, egyetemi tanár. A műsorvezető Mezei Dániel.
-
IoT Zóna
2021-09-14 15:05:00A Vodafone Digitális Díjat idén is kiosztották a Digitális Oktatás kategóriában. Az első helyezett a Redmenta Nonprofit Kft. lett. A Redmenta egy már meglévő webes felület, melynek célja, hogy a pedagógusok személyre szabott, digitális feladatlapokat készíthessenek a diákok számára. Az önmagát javító feladatlappal rengeteg időt spórolnak meg a tanárok. Az IoT Zóna vendége: Visy Zoltán, a cég ügyvezetője.