Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
A Nap Vendége
2021-09-15 18:05:00Boros Imre közgazdász, volt PHARE-miniszter. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek
2021-09-15 12:40:00Karbonkövetési megoldások - A Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek mai adásában Suppan Márton és Machán-Csetvei Frigyes Bátorfi Botonddal, a Peak üzleti elemzőjével beszélgetnek a karbonkövetési megoldásokról. Napjainkban egyre több embert foglalkoztat a klímaváltozás kérdése, aminek jegyében sokan igyekeznek környezettudatosabb életét élni. Ezt a folyamatot azonban nem egyszerű megkezdeni, az ezen adás témáját szolgáltató karbonkalkulátorok pedig ezt igyekszik megkönnyíteni.

Fintech Világa Blockchain Percek
2021-09-15 11:40:00Blokklánc tokenek – üzemanyag a motorban - A Fintech Világa Blockchain Percek legutóbbi adásában Suppan Márton, a Peak alapító-vezérigazgatója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető Szabolcsi Andrással, a BlockBen technológiai igazgatójával beszélnek a blokkláncokra épülő tokenekről.