Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-09-14 06:35:00Továbbra sincs béke Ukrajnában, bár az oroszok által elfoglalt területek egyre nagyobb részét sikerült visszafoglalnia az ukránoknak. De mennyire hihetünk az újabb győzelmi jelentéseknek, és beláthatóvá vált e már a háború vége? A Reggeli Monitorban erről is megkérdezzük a szakértőt, de szó lesz arról is, hogy a hazai vállalkozások 26 százaléka tervez elbocsátásokat a negyedik negyedévben, és arról is, hogy negyvennyolc éves mélypontra esett a brit munkanélküliség. Beszámolunk az amerikai infláció alakulásáról, és hogy miért rázta meg a piacot az előző havinál jobb adat. Az agrármérnök- klímakutató elmondja, miért mozog részben kényszerpályán a magyar agrárium a szélsőséges időjárási körülmények miatt, és miért kell a jövőben olyan fajokat is befogadni, és elkezdeni termeszteni, amelyek jelenleg még idegenhonos növényeknek számítanak idehaza. Az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjével a várható devizapiaci mozgásokról beszélgetünk, az Erste szakértőivel a gázról és az amerikai kamatpályáról. Az aranypiaci és legfrissebb amerikai sztorik után a tőzsdét az XTB munkatársával nyitja a műsorvezető Nagy Károly.
-
A Nap Vendége
2022-09-13 18:05:00Pál István „Szalonna”, Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes Művészeti vezetője lesz Mezei Dániel vendége.
-
Világjáró Magazin
2022-09-13 15:05:00A világrekordok terén Indonézia többféleképpen is versenybe szállhat: nemcsak a világ legnagyobb szigetországa, hanem a negyedik legnépesebb állam. Sokszínű, változatos világ hatalmas kontrasztokkal. A dinamikus fejlődést mutatja, hogy a főváros egyes részein már-már Dubajhoz hasonlóan nőnek ki a felhőkarcolók. Ugyanakkor a vagyoneloszlás terén az egyik legegyenlőtlenebb országról van szó. Milyen látnivalók vannak Jakartában, amely a hátizsákos turisták kedvelt célpontja? Milyen kalandokat tartogat Ambon szigete – a kellemesebb évszakokban és akár a legnagyobb esőzések közepette? Utazási ötletek és személyes élmények ma is a Világjáró Magazinban!
- Belehallgatás: