Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
A Nap Vendége
2022-09-14 18:05:00Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezető igazgatója. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek
2022-09-14 12:35:00A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásában a mezőgazdaság, fenntarthatóság és hitelezés kapcsolata kerül terítékre az Oxbury Bank egyedülálló példáján keresztül. A műsor állandó szakértője, Bátorfi Botond beszámol arról is, milyen termékek és kezdeményezések vezettek ennek a sikersztorinak a létrejöttéhez.

Fintech Világa Blockchain Percek
2022-09-14 11:35:00A Fintech Világa – Blockchain Percek legújabb adásában a kriptoszektor új korszakáról és az átállás lehetséges következményeiről értekezik a műsor állandó szakértője, Qayum Dániel. Az adásból kiderül mitől olyan fontos ez a pillanat a szektor számára és mi várható a folytatásban.