Trend FM: Jelentős befektetéseket jelentettek be kifejezetten az elektromos autóiparban itthon, közben zajlik a kecskeméti második Mercedes gyár bővítése és a debreceni BMW üzem megvalósítása. Idehaza sokan kongatják a vészharangot a túlzott autóipari kitettség miatt. Osztja ezt a nézetet?

Varga Mihály: Jó kérdés az autóipar domináns szerepének felvetése a magyar gazdaságban. Öt százalékot nőtt a gazdaság a legfrissebb adatok szerint, és ebben meghatározó része az iparnak volt, amely 8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, szeptemberben 11 százalékkal, és ebben vastagon benne van az autóipar jó teljesítménye. Egy kicsit azt látjuk, hogy elszakadtunk a német ipar teljesítményétől és a magyar és a régiós ipar jobban tud teljesíteni.

Az tény, hogy közlekedni fogunk 5-10-20 éves távlatban is. Az, hogy ezt milyen típusú eszközön tesszük, már egy másik kérdés. Mivel a közlekedés életünk meghatározó része, ennek az ágazatnak a teljesítményéből, gyártásából, rendszeréből nem maradhatunk ki. Az arányok egyébként hasonlóak, mint Szlovákiában vagy Csehországban, a magyar gazdaság kitettsége nem minősül extrémnek a régióban. De törekednünk kell arra, hogy az arányok egészségesebbek legyenek. Ugyanakkor, azzal nincs gond, hogy Magyarország invesztál a rendszerbe, kedvezményeket ad az ide befektető autóipari cégeknek és törekszik arra, hogy az a szerep, amit a német autóiparon keresztül is elért, megmaradjon.

Trend FM: Milyen védekezési stratégiával rendelkezik az ipar a német gazdaság jelentős lassulása esetén?

Varga Mihály: Ez a stratégia már részben felépült, hiszen 15 hónapja a német ipar csökken, míg a magyar iparon ez nem látszik. Az autóiparban is azt látjuk, hogy amikor egy német multinacionális cég dönt arról, hogy hol csökkentsen a kereslet visszaesés miatt kapacitást, azt nem Magyarországon teszi meg, hanem elsősorban Németországban. Miközben, ezzel párhuzamosan Magyarországon beruház.

Másrészt olyan típusú támogatásokat tudtunk adni az autógyáraknak is, amelyek új, az elektromobilitáshoz kapcsolódó eszközöket helyezik előtérbe. Például, akkumulátorgyártás területén olyan beruházások indultak el, amelyek befejeztével Európa legkomolyabb kapacitásai fognak hamarosan kiépülni Magyarországon. Ezt ázsiai befektetőknek köszönhetjük.

Trend FM: A digitalizáció, robotizáció együtt járhat munkahelyek megszüntetésével az autóiparban. Erre milyen megoldása van a kormánynak?

Varga Mihály: A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával 8 éve együtt dolgozunk azon, hogy a duális képzés és a felnőttképzés megváltozzon, sokkal inkább a gazdaság igényeihez illeszkedjen. Ez működik is, 3,5%-os a munkanélküliségi ráta, és minden megyében jelentős üres álláshely van meghirdetve. Így könnyebb munkát találnia annak, aki valamiért elvesztené az állását. Azon dolgozunk, hogy a képzési rendszereinkkel akár más szakmában is el tudjanak helyezkedni az emberek. Erre fel kell készülni, bizonyos szakmák, munkahelyek megszűnnek, de keletkeznek újak.

Trend FM: Ha lesznek leépítések, mi lesz a korábban átadott vissza nem térítendő támogatásokkal?

Varga Mihály: Mindig készítünk erre előzetes hatástanulmányokat, hogy a támogatásért cserébe mennyi gazdasági hasznot hoz Magyarországnak a beruházás. Az autóiparban olyan cégek vannak, amelyek 2-3 éven belül visszahozzák a támogatást az államkasszába jövedelemadóban, áfában, járulékokban. Én ettől nem tartanék.

Trend FM: Miért kellett a Jedlik Ányos tervet felülvizsgálni?

Varga Mihály: 2015-ben született a terv abból a gondolatból kiindulva, hogy az elektromobilitás sikeres elterjesztéséhez olyan innovációs fejlesztések kellenek, amelyehez állami támogatás kell, mivel a piac magától nem végzi el. De közben eltelt négy év, és a helyzet megváltozott.

Pl. a töltőtelepítésnél nemcsak a magántöltőtelepítéseket támogatjuk, hanem a kormányzati töltőtelepítési programot is elindítjuk. Emellett kiépítünk egy kormányzati elektromos autóflottát, kórházaknak, egészségügyi intézményeknek már tudtunk biztosítani elektromos autókat. És arra is szükség van, hogy a közösségi közlekedés - úgymond - dekarbonizációja megtörténjen. Arra törekszünk, hogy ebben támogassuk a településeket.

Trend FM:  Németország nem tudta tartani az elektromos automobilitás elterjedési ütemének tervét a támogatás dacára. Magyarország az éllovas volt a régióban, hiszen másfél millió forintos maximális összeggel támogatta eddig a vásárlásokat. Tervezik-e, hogy esetleg német mintára megemelik ezt a kvótát?

Varga Mihály: Mindenhol lassabban megy ez az átalakulás Európában, nemcsak Németországban, hanem a többi országban is. Az emberek  lassabban alkalmazkodnak egy új technológiához és ennek a technológiának még vannak korlátai, amelyeket nem sikerült átlépni. De a jövő az kétségtelen, hogy a zöldebb és a klímabarátabb eszközök használatának terjedését fogja magával hozni. A magyar kormány ebben részt vesz, a másfél millió forintot egyelőre elegendőnek látjuk támogatásnak. Bízom benne, hogy lesz megfelelő eszköz is hozzá, hiszen voltak olyan tapasztalatok, hogy ilyen típusú autó beszerzése azért kicsit nehézkesebb, mint a hagyományos fosszilis energiára épített autónak a beszerzése. Tehát, ezt a programot folytatni fogjuk, Magyarország is szeretne ebben az élenjáró európai országok között lenni és azt kell mondanom, Közép-Európában a többi országgal összevetve arányait tekintve az első helyen vagyunk, tehát nem állunk rosszul.

Trend FM: Mi lesz a zöldrendszám sorsa? Nem kellene megfontolni, hogy kizárólag az elektromos hajtású autók kaphassanak ilyet, hogy a presztízse és a velejáró számtalan kedvezmény vonzereje megmaradjon? Ugye jelenleg ott tartunk, hogy akár egy 4000 köbcentis benzinmotoros hibrid autó is kaphat zöldrendszámot, miközben alig 50 kilométert tud tenni elektromos hajtással.

Varga Mihály: A visszaéléseket mindig mindenhol ki kell szűrni, de az eddigi tapasztalat az volt, hogy az a 14 000 autó, amelyik jelenleg zöld rendszámot használ, az nem a luxusautó kategóriája. Azok a kedvezmények - adókedvezmény, illetékkedvezmény vagy az ingyenes parkolás -, amelyek a zöld rendszámhoz járnak, szerintem ösztönzőek. Ha van egyébként valahol visszaélés, nyilván a jogalkotó ezeket szűrni fogja.

Trend FM: Tervez-e a kormány nagyobb arányú részvételt a gyorstöltők finanszírozásában?

Varga Mihály: Igen, a Jedlik Ányos-terv felülvizsgálata ezt is jelenti. Szeretnénk a meglévő forrásokat a jövőben emelni. A töltőállomások elterjesztése nagyon fontos.  Jelenleg 592 darab olyan töltő működik, amelyik 22 kW alatti energiát tud biztosítani, és olyan 80 darab van, amelyik 22 kW feletti energiát tud biztosítani. Jól látható, hogy azt nehezebben fogadja elaz autósok egy része, ha sok-sok percet kell eltölteni az autó feltöltésével. El kell vinni a Jedlik Ányos-terv támogatási rendszerét a gyorstöltők vagy a villámtöltők irányába, mert senkinek nincs ideje arra, hogy félórákat, órákat várjon egy autó feltöltésére. De nemcsak a töltők telepítését kell támogatni, hanem azt is - és ez a gyakorlat azért Magyarországon is elterjedtebb -, hogy valaki a csúcsidőszakon kívül, este/éjszaka töltse fel az autóját.

Trend FM: Miért nincs még mindig radikális szigorítás a környezetszennyező, koros használtautók behozatalánál?

Varga Mihály: Hozzánk meg azok a vélemények is eljutnak, amelyek szerint túlságosan szigorú a használtautók behozatala Magyarországra. Tehát szeretnének további kedvezményt kapni ezeken a területeken. Azt látom, hogy Románia felé azért nagyobb arányban visznek használtautókat, mint Magyarország felé, tehát valószínű az ottani szabályozás lehet kedvezőbb. A gazdaságban tapasztalható bruttó bérnövekedés egyébként az újautó vásárlás irányába viheti a vevőket.

Trend FM: A Családvédelmi-akcióterv keretében megvalósuló nagycsaládos autóvásárlási támogatás bevezetésének erőteljes külföldi visszhangja is volt.

Varga Mihály: Ezt tapasztaljuk mi is, nagyon sok külföldi miniszter kollegám kérdezi meg, hogy mi is pontosan ez a program. Eddig csaknem 18 ezer kérelem érkezett, ami azt jelenti, hogy az állami támogatás ezeknek az autóknak a megvásárlásához durván olyan 40-45 milliárd forintot tesz ki, tehát egy nagyon komoly állami programról van szó. Az autók típusának az összetételéből pedig azt látjuk, hogy a program elérte a célját, mert olyan típusú autókat vásárolnak elsősorban, amelyek az olcsóbb vagy könnyebben elérhető autókat jelentik, tehát szerintem ezt a programot érdemes tovább folytatni. Ha valaki amiatt aggódik, hogy elfogy az állami pénz, ezt a programot leállítják, meg tudom nyugtatni, hogy egyelőre szó sincs erről, ezt a programot futtatni akarjuk tovább.

Trend FM: Folyamatosan?

Varga Mihály: Arra gondol, hogy várható-e a ciklus végéig, hogy garantáltan igényelhetnek autót? Mindig az adott év gazdasági költségvetési helyzete dönti el azt persze, hogy mire és mennyi forrásunk van. Most azt tudom mondani, hogy egyelőre az államkassza bírja a strapát és bírja a lépést tartani az autóvásárlásokkal, tehát a kassza biztos, hogy év végéig nem fog kimerülni.

Varga Mihályt Varjú Frigyes kérdezte a Trend FM Mozgásban című műsorában. Az interjút itt meghallgathatják: