Kolba Miklós felhívta rá a figyelmet, hogy a FED jegyzőkönyvében pontosan az volt az egyik indoklás a kamatemelés mellett, hogy a jelenlegi működő gazdasági feltételeket fent tudják tartani és az inflációs célt ne lépjék túl. A jegyzőkönyv kitér az USA és Kína közötti kereskedelmi háborúra is. Már 34 milliárd dollár értékűre nőtt a Kína ellen kiszabott büntetővámok értéke, miután elfogadták a második 16 milliárd dollár értékű csomagot is. Ráadásul egyeztetések folynak egy 200 milliárd dollár értékű intézkedésről is, aminek már jelentős hatásai lehetnek. Természetesen Kína folyamatosnak reagál és élesíti a saját vámjait az Egyesült Államokkal szemben. Kolba Miklós elmondta, hogy annak ellenére, hogy a két ország között egyre jobban elfajul a kereskedelmi csatározás a háttérben aktívan folynak a tárgyalások ennek az elcsitítására. Hozzátette, hogy az elnök adócsomagja és a Kínával folytatott viaskodás mellett a FED-nek folyamatosan készenlétben kell állnia és gyorsan kell reagálnia, ha fent akarják tartani a gazdasági bővülést.

 

 

Donald Trump-nak nem csak a FED kamatdöntése miatt kell aggódnia, hiszen jelentős belpolitikai problémákkal kell szembenéznie, ami akár az elnöki székébe is kerülhet. Kolba Miklós szerint a piac minden kül- és belpolitikai helyzetre reagál. Nem az a lényeg, hogy tetszik-e neki, amit Donald Trump tesz, vagy sem. A piac szempontjából a lényeges az, hogy ne legyen bizonytalanság. Kolba Miklós szerint a piaci szereplők a rossz híreknél csakis a bizonytalanságot szereti kevésbé. Úgy gondolja, hogy a jelenlegi belpolitikai helyzet az Egyesült Államokban be fog gyűrűzni a piacra és fog alakítani egy olyan helyzetet, amiben a FED, a nagyvállalatok, sőt még a magányszemélyek is aggódni kezdenek. Ez a bizonytalanság pedig kihathat a dollárra, ami pedig lassíthatja az ország gazdaságát.

Kolba Miklóssal az ING senior treasury értékesítési üzletkötőjével Szűcs péter beszélgetett.