A háromoldalú alku lényege, hogy a Gazprom orosz gázipari vállalat ezer köbméterenként mintegy százdolláros "kedvezményt" ad Ukrajnának a gáz árára a jelenleg is hatályos megállapodásban megállapított árhoz képest.

Oroszország így az idei év végéig ezer köbméterenként 378 dollárért szállít gázt Ukrajnának, a továbbiakban pedig, a jövő év március végéig 365 dollárért. Erre az időszakra eltekintenek a "take-or-pay" elvtől, vagyis a megállapodásban rögzített minimális mennyiség árát nem kell kifizetni, ha a vevő annál kevesebbet vesz át. A gázszállítások már november elején megindulhatnak, Kijevnek pedig az év végéig ki kell fizetnie a 3,1 milliárdos gáztartozását.

Az oroszok szerint egyébként Ukrajna tartozása 5,3 milliárd dollár, de a felek úgy döntöttek, hogy 3,1 milliárdot mindenképpen fizet Ukrajna, a fennmaradó részről pedig egy stockholmi bíróság dönt majd, hogy jogos-e vagy sem. Mielőtt még felvetődne Önökben, hogy az ukránok miből fizetnek.

Az EU tájékoztatása szerint Ukrajnának van erre elkülönített pénze, illetve az Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól az eddigi megállapodásokkal összhangban kap 1,5 milliárd dollárt, amiből március végéig négymilliárd köbméter gázt tud vásárolni Oroszországtól. Gázfronton tehát – úgy tűnik – megnyugodhat Európa is. Egészen tavasz végéig rendezettek a dolgok, hogy aztán nyártól mi lesz, az már egy következő körös tárgyalás hivatott eldönteni.

Nagy Károly jegyzete