A hatóság elnöke arról is beszélt, hogy a kis- és középvállalkozások rekordot döntöttek, hiszen 615 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket. Ugyanakkor még bőven lehetne növelni azokat a kiírásokat, amelyek zöld-, illetve szociális szempontokat tartalmaznak.

2021-ben a járvány utáni időszakban egy jelentős emelkedés indult meg a közbeszerzési piacon. „Sok olyan beruházás kezdődött meg, amelyeket korábban nem tudtak elindítani az eljárást kérő szervezetek. A tavalyi évhez képest az idei év első negyedévében több mint 100-zal növekedett a kiírt közbeszerzési eljárások száma, és csaknem duplájára emelkedett az eljárásoknak az értéke" – mondta Kovács László.

Hozzátette: hagyományosan az építési beruházások képviselik a legnagyobb volument. Az első negyedéves adatok alapján az összes közbeszerzési eljárás értékének körülbelül 69 százaléka az építési beruházási kategóriába sorolható. Ezeknek a projekteknek az értéke is tovább növekedett, és mintegy 558 milliárd forinttal haladta meg a tavalyi első negyedéves adatot.

Az eljárások 36 százalékát – érték szerint 13,4%-át – az árubeszerzések alkották, míg a további 32 százalékot – érték alapján 17,6%-ot – a szolgáltatás-megrendelések jelentették.

Kovács Lászlóval, a Közbeszerzési Hatóság elnökével Imre Lőrinc beszélgetett.