A közlés szerint a razzia során megöltek számos terroristát, és jelentős katonai infrastruktúrát számoltak fel, köztük páncéltörő rakéták kilövőhelyeit, valamint „tereprendezést végeztek a szárazföldi hadművelethez”, majd elhagyták az övezetet.

Az izraeli légierő éjjel tovább bombázta az iszlamisták katonai célpontjait. A Gázai övezet egészségügyi intézményei arról számoltak be, hogy szerda este több tucat ember halt meg, és sokan a romok alatt rekedtek az övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban és az északon található Gáza városában.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense elmondta, hogy az izraeli erők egyértelműen bosszút szeretnének állni a Hamász terroristáin, valamint az izraeli miniszterelnök érdeke is az, hogy hosszú távú szárazföldi háború legyen. Hozzátette, hogy jelenleg az áldozatok több mint kétszerese palesztin, és közülük nagyon sok a gyermek. A pusztítást a média elé tárják a Hamász terroristái. Ezzel negatív hangulatot gerjesztenek az izraeliekkel szemben, ami pedig az ország nemzetközi megítélését ronthatja.

Kaiser Ferenc kiemelte, a Hamásznak nincsen igazi hadereje, maximum százezer fegyveresről lehet beszélni, őket pedig Irán támogatja leginkább fegyverekkel. Úgy véli, ez a háború nem hasonlítható az orosz-ukrán háborúhoz, hiszen messze nincsenek olyan fegyvereik a terroristáknak, mint amilyeneket a szomszédunkban zajló konfliktusban láthatunk. Az izraeli haderőnek az egyik legjobb légvédelmi felszerelése van, amit az Egyesült Államoktól vásároltak, ezek a fegyverek pedig jelentős minőségi előnyt biztosítanak számukra.

Szó volt arról is, hogy az Arab-tengerben lévő Izrael nem engedheti meg magának, hogy háborút veszítsen. Kaiser Ferenc arról is beszélt, hogy a Gázai-övezetbe való szárazföldi bevonulás érdeke a jelenlegi izraeli vezetésnek, hosszabb távon viszont rossz stratégia lenne. A szakértőt az izraeli légierő csúcskategóriásnak számító fegyveréről, a precíziós csapások nagyágyújáról, az Iron Sting rendszerről is kérdezte Imre Lőrinc.