Számvetés a 10. évfordulón - mit hozott a téli olimpia Torinónak?

A 2035 méteren lévő, és ezzel az olaszországi síközpontok közül a legmagasabban fekvő Sestriere-ben rendezett konferencián elsőként Guido Bolatto, a torinói kereskedelmi kamara főtitkára tartott előadást az olimpia gazdasági hatásairól. Többnyire pozitív és még pozitívabb számokat sorolt: míg Torino megye építőipara csupán 2 százalékkal bővült 2006 és 2015 között (az időszakba beleesik a több évig elhúzódó válság), addig a közszolgáltatások 22 százalékkal, az idegenforgalom 41 százalékkal, ezen belül a 100 vezető idegenforgalmi vállalkozás teljesítménye még nagyobb mértékben 70 százalékkal nőtt. A gazdasági tevékenységet folytató vállalkozások száma tíz év alatt magában a városban 42 százalékkal, az olimpia által érintett környező településeken pedig közel 30 százalékkal emelkedett. A térségben 10 százalékkal több szálloda és 75 százalékkal több étterem működik ma, mint 2006-ban.

Az olimpiai falu Torinóban.

A térségbe érkező turisták számában érdekes módon nem az olimpia éve, hanem az azt megelőző 2005 hozott egy időszakos kiugrást, onnantól 2009-ig évről-évre csökkent az érdeklődés, ezt követően azonban folyamatos növekedést mértek, és amit a helyiek fontosnak tartanak, a hozzájuk látogatók között lényegesen megemelkedett a külföldiek aránya, tavaly már elérte a 20 százalékot.

A kereskedelmi kamara az évforduló alkalmából egy kisebb közvélemény-kutatást is rendezett a lakosság körében. A válaszok alapján már nem fentieknél kevésbé szép a leányzó fekvése. A megkérdezettek 71 illetve 63 százaléka mondta azt, hogy az olimpia jót tett a kulturális célú turizmusnak és a várost fölhelyezte a nemzetközi térképre, viszont csupán 35 százalékuk szerint segítette elő a város fejlődését, 14 százalékuk szerint javított a város infrastruktúráján, és mindössze 6 százalékuk találta úgy, hogy a nagy sportrendezvény javulást hozott az életminőségükben. Még lehangolóbb a kép, ha azokat az osztályzatokat nézzük, amelyeket a válaszadók adtak annak értékelésére, hogy mennyire sikeres az olimpiára épített szállások, sportlétesítmények, infrastruktúra utóhasznosítása: az 1-től 5-ig terjedő skálán egyikre sem jött ki 3-asnál jobb átlag.

Sestriere polgármestere azt emelte ki, hogy ők Olaszországban egyedülálló módon nem lépték túl az olimpiai ráfordításokra előzetesen kialakított költségvetést, sőt, a teljes büdzséből megmaradt 70 millió eurójuk, és ezt a körzetükben lévő létesítmények fejlesztésére fordítják – igaz, valamilyen rejtélyes okból ez a folyamat csak most indulhat be. (Az újságíró a helyi tapasztalatai alapján elmondhatja, hogy a síterepre erősen ráfér a fejlesztés, ezt megelőzően 2002-ben jártam ott, ahhoz képest sem történt komoly előrelépés, és ordító az elmaradás sok más olaszországi síközponthoz képest is.)

Egy negatívumot dörgölt a helyi potentátok orra alá a tanácskozás díszvendégeként meghívott Piero Gros, korábbi olimpiai bajnok lesikló is: mint az egyik szomszédos település síegyesületének elnöke, elpanaszolta: évek óta nem tudja elérni, hogy az ifjú versenyzők megfelelő edzőpályát kapjanak a lesiklás gyakorlására. Így aztán miként remélhető – kérdezte –, hogy erről a vidékről kerüljenek ki a jövő olimpiai bajnokai?

Kisebb előadást tartott a konferencián Gianni Poncet, az olimpia alpesi számainak versenyigazgatója is. Ő azt tartja a játékok legnagyobb eredményének, hogy fantasztikus mértékben összehozta a térség lakosait. Sorolta, hogy mennyi önkéntes vett részt az olimpia lebonyolításában, és hogy a települések soha nem látott összefogással segítették a rendezést – s ami különösen fontos, máig megmaradt közöttük az együttműködés. Vagyis az emberi tényező oldaláról mindenképpen pozitív az olimpia hozadéka, és ehhez képest nem olyan lényegesek a más téren felhozható negatívumok.

Negatívumok mindenesetre vannak. Az olasz média is bőségesen foglalkozott a 10. évfordulóval. Az olimpiákat követő szokásos gondok egyike a létesítmények utóhasznosítása. Míg a sestriere-i olimpiai falu ma elég jól menő szállodaként funkcionál, addig a sportolók hajdani torinói szállásának utóélete már messze nem ilyen sikertörténet. Az épületek egy részét szociális bérlakásokká alakították, működik bennük továbbá a diákszálló és egy ifjúsági hotel. A leginkább lerohadt négy épület felújítására azonban már nem jutott pénz, s ezekben néhány éve afrikai és ázsiai menekültek telepedtek meg, illegális házfoglalóként. Mára mintegy ezren vannak, s komoly fejtörést okoznak a városi hatóságoknak: kilakoltatni már nem nagyon tudják őket, viszont törvényessé sem akarják tenni a helyzetüket.

Torinó metróépítésbe is belevágott az olimpia jegyében, de az egyetlen vonalat csak rövidített változatban tudták átadni a játékok idejére – egyébként egyetlen helyszínhez sem nyújtott közvetlen elérést –, a teljes szakasz másfél éves késéssel készült el.

És a szintén nem csak itt előforduló probléma: a hétköznapokon, illetve a tömegsportban nem használható létesítmények, ez esetben Sestriere közelében lévő síugrósáncok és bobpálya elhagyatottan állnak, a természet teszi a dolgát rajtuk.

A kritikusok szerint Torinón belül is csak a szűkebb értelemben vett belváros, a történelmi városmag életében hozott kedvező változást az olimpia. Itt valóban felpezsdült az élet, a hajdani kihalt iparvárosi centrum helyén ma nyüzsgő vendéglátóhelyek és sokak által látogatott múzeumok fogadják a helyieket és a turistákat.

Az érem másik oldala, hogy Torinó ma Olaszország leginkább eladósodott városa, akár az egy főre jutó adósságot, akár a bevételekhez viszonyított rátát tekintve. Az adósság összege mintegy 3 milliárd euró, ez a két és félszerese a város éves bevételeinek, és a nagyjából 900 ezer lakos mindegyikére 3400 eurónyi teher jut. Hogy ebből pontosan mennyi írható az olimpiarendezés számlájára, azt ma már senki sem mondja meg, de azt sem tagadja senki, hogy a 2006-os kaland jócskán belejátszott az eladósodás felgyorsulásába.