A felmérésből kiderült, hogy a laptopok komoly kiadásokat jelenthetnek a vállalkozásoknak, és ezen összegek rendszeres karbantartással látványosan csökkenthetők. A megkérdezettek háromnegyede válaszolta azt, hogy évente egymillió forintnál kevesebbet költ laptopokra, ugyanakkor a résztvevők negyede esetenként akár 10 millió forintot is rááldozhat új eszközök beszerzésére vagy éppen szervizelésére.
Egy korszerű munkaeszköz mechanikai tisztításával alkalmanként egy évvel lehet meghosszabbítani az eszköz élettartamát – emelte ki a Laptophardware.hu operatív vezetője.
Mindössze 17% cseréli le a céges laptopokat egy-két évente, a többiek jellemzően három-öt évente vásárolnak új számítógépeket. 42% nyilatkozott arról, hogy a kollégáknak problémát okoz a készülékek elavultsága, illetve 33% ismerte el, hogy a munkatársak szóvá szokták tenni, ha a használt gép lassan működik, ami megnehezíti a munkavégzést.
Krajnyák Tamást a kutatás további részleteiről Némedi Kincső kérdezte.
- Reggeli Monitor - Krajnyák Tamás