A Magyar Nemzeti Bank nemrég indította el Növekedési Kötvényprogramját, amelynek keretében az Opus Global 28,6 milliárd forint értékben készül kötvénykibocsátásra. A társaság vezérigazgatója rádiónknak elmondta, hogy rendkívüli igazgatósági ülést hívtak össze, amely engedélyezte, hogy a közgyűlés dönthessen a kötvényprogramban való részvételről- mondja Gál Miklós, az Opus vezérigazgatója.

 

 

A kötvényeket belföldi és külföldi befektetők is lejegyezhetik, első körben hazai intézményi befektetőket várnak a cégnél. Ahhoz, hogy a kötvényprogramban részt vehessen az Opus, komoly kritériumoknak kellett megfelelnie: legalább B+ minősítésre volt szükség. Az Opus az alapkritériumnál néggyel jobb minősítést, BBB- besorolást kapott egy független német minősítőtől, ami a befektetők számára is kedvező üzenet- teszi hozzá a társaság vezérigazgatója.

Arra a kérdésre, hogy milyen céljai vannak az Opusnak a csaknem 30 milliárd forintnyi forrással, Gál Miklós úgy válaszolt, hogy elsősorban a meglévő finanszírozási formák átstrukturálását tervezik, kisebb részt pedig akvizíciókra különítik el. „ Ez egy olyan program, amit ha kihagynánk, a tulajdonosokat károsítanánk meg vele. Hiszen a kötvénykibocsátás által sokkal eredményesebb társaság lesz az Opus”- zárja gondolatait a társaság vezérigazgatója.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg. A riporter Komáromi Balázs.