Valószínűleg még sokan emlékeznek az egyszerűen cserélhető, úgynevezett 1 DIN-es autórádiókra, de az is tény, hogy számtalan autóban még ez sem volt évtizedekkel ezelőtt. Aztán már a gyártók igyekeztek „beépített” rádiókat szerelni modelljeikbe, amelyeket már nem lehetett egyszerűen kicserélni, és amelyek jobban illettek az adott kocsihoz, nagyobb kijelzőjük volt sok esetben. Mára már nem is autórádiókról, hanem teljesen integrált információs és szórakoztató rendszerekről beszélhetünk – hangsúlyozta Zám Donát. Ezek a rendszerek információ-hegyeket tudnak zúdítani a vezetőre, ami nem minden esetben kedvező, hiszen elvonhatja a figyelmet az útról. Ezért nagyon fontos, hogy a gyártók olyan felhasználói felületeket tervezzenek, ahonnan a legfontosabb információk könnyen leolvashatóak – például a navigáció utasításai mindig fontosak, az úti cél időjárása viszont kevésbé. Az új autók körében ma már teljesen általános, hogy a fedélzeti kijelzőn a gyártók saját rendszerei, saját megoldásai helyett akár az okostelefonunk jól ismert felülete is megjeleníthető. Utóbbi megoldás azért szerencsés, mert a sofőr a saját igényeire szabott alkalmazásokat láthatja, egy számára megszokott kezelőfelületen, melyet az autójának központi kijelzőjére optimalizáltak. A termékfelelős arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyártók okosautó-szolgáltatásai is egyre nagyobb teret nyernek. Az ilyen autók folyamatos internetkapcsolatban vannak, és számos újszerű funkcióra képesek, melyeket akár okostelefonunkról is vezérelhetünk.

A riporter Andor Attila. A beszélgetést itt meghallgathatják: