Az ismeretterjesztő sorozatok egyik hálás témája a XIX. század derekán kiteljesedő ipari forradalom, azon belül is a gőzgépek robbanásszerű elterjedése.

Néhány évtizeddel később az elektromos áram villámgyors térhódítása is sokunk számára ismerős történet, mint ahogy az is, amikor nem sokkal később a belsőégésű motorokkal hajtott járművek pár év leforgása alatt félretolták az útból az addig főleg állati erőre alapozott közúti közlekedést.

Mi a közös ezekben az ipari forradalmakban?

Két dolog biztosan: a viharos sebességgel történő technológiai váltás spontán módon, előre nem tervezetten zajlott le. Továbbá az előnyök annyira kézenfekvőek és látványosak voltak, hogy az új megoldások „maguktól" elterjedtek – mindenféle központi akarat vagy irányítás nélkül. És minden előny ellenére még egy közös elemet is találunk: mindhárom időszakban voltak olyanok, akik a vélelmezett veszélyektől tartva elutasították a forradalmian új lehetőségek alkalmazását.

Hódítanak a felhők

Sok tekintetben hasonló korszakváltásnak lehetünk tanúi jelenleg, ha az infokommunikáció világának egyik leginkább szembeötlő trendjét, a felhőtechnológia látványos térhódítását elemezzük.

Hogyan találhatja meg a vállalkozása számára legmegfelelőbb felhőmegoldást? Most ebben segít az Invitech. A szolgáltató honlapján elérhető az a rövid kérdőív, melynek kitöltésével minden cég eljuthat a számára testre szabott megoldás összeállításához.

Egyes kutatások szerint jelenleg Magyarországon évente csaknem 50 százalékkal növekszik a felhőalapú szolgáltatások piaca, ami többszörösen felülmúlja a szintén bővülő IT-piac számait.

Bár a felhőmegoldások szélesebb körben elsőként a magánszféra területeit hódították meg (gondoljunk csak a közösségi médiára, az ingyenes levelezőrendszerekre vagy a videómegosztókra), de a látványos bővülést már az üzleti világban is tényként kell elfogadni.

A biztonság már nem kérdés

Ellenzők és aggályok természetesen ma is vannak, és ezeket nem is szabad lebecsülni. A technológia fejlődésével azonban, ahogyan ez történt korábban is, rendre megszületnek a megnyugtató válaszok. Ma már senki nem vitatja, hogy egy átgondolt stratégia mentén kialakított, felhőalapú vállalati informatikai környezet nemcsak biztonságosabb, de stabilabb, magasabb rendelkezésre állású, sőt rugalmasabban igénybe vehető infrastruktúrát biztosít a vállalati folyamatoknak, mint a saját eszközökre épülő rendszerek.

Ha még ehhez hozzávesszük, hogy egy jól átgondolt felhőalapú informatikai környezet számos területen érdemben tehermentesítheti az adott vállalkozás tulajdonosát és menedzsmentjét, nem túlzás azt állítani, hogy összességében hatékonyabb üzletmenet lesz a felhőbe költözés eredménye – összegezte az Invitech.