Az egyetlen cél, amit fontos lenne elérni az az, hogy az emberek széles körben megismerjék és nyitottak legyenek ezekre a technológiákra – vélekedett Lévay György az MI Koalíció szakmai napján. Nem az a lényeg, hogy megszeressék, hanem hogy tudják, hogy miről is van szó, és akkor már eldönthetik, hogy az életük része legyen-e. Most az elsődleges és legfontosabb területe a mesterséges intelligenciának az önvezető autózás -véli az MI nagykövet. Erről hallunk a legtöbbet és ez az egyik legfontosabb ágazat, ahol előre kell lépni. Rengeteg cég csatornázza a forrásait az önvezető technológia tökéletesítésébe, így az MI szempontjából itt lehet a legnagyobb eredményekről beszélni. Természetesen hosszútávon az orvosi eszközök lesznek a prioritás, de talán erre még az emberek széles körben nem állnak készen - összegezte Lévay György.

MI és az orvostudomány

Lévay György szerint a mesterséges intelligencia és az orvostudomány kapcsolatára az egyik legjobb példa a saját keze, aminek fejlesztésében ő is aktív részt vállalhatott. Elmondta, hogy kifejezetten szűk körben léteznek az övéhez hasonló művégtagok, amit azzal, hogy az emberek egyre inkább megismerkednek az MI-vel és a benne rejlő lehetőségekkel úgy keresik fel őt is egyre többen, hogy érdeklődjenek ezek iránt a megoldások iránt. Lévay protézisének az alapja, hogy a robottestrész és a megmaradt végtag rögzítésénél 8 elektróda van elhelyezve, ami észleli az agyból az izmon keresztül futó elektromos jeleket és továbbítja a protézisbe. A robot megtanítható rá, hogy úgynevezett mozgási mintákat megtanuljon és a beérkező jelek alapján imitálja őket. Egyszerűen fogalmazva a robotkar észleli, hogy használója ki akarja nyitni a kezét és megteszi. Azonban egyelőre csak cél az, hogy a protézis működése minél gördülékenyebb, mondhatni ösztönszerű legyen.

A robot még nem jobb mint az ember

Lévay György szerint ezek a művégtagok még mindenképpen robotnak tekinthetők. Általános morális kérdés a mesterséges intelligenciával és az ilyen protézisekkel kapcsolatban, hogy mikortól válik eggyé az ember és a gép, mikortól lesz képes a gép az ember helyébe lépni. Ez egy fontos kérdés, de azt is látni kell, hogy még évtizedekre van az emberiség technológiailag attól, hogy aktuális legyen - tette hozzá Lévay György -ezek az eszközök gyakorlatilag szuperfejlett játékok és még sokáig azok is maradnak. A kutatók azon vannak, hogy képesek legyenek az érzékelést visszacsatolni ezeken az eszközökön keresztül, például a tapintást. Attól a ponttól lesz aktuális az ember és a gép eggyé válásának a kérdése, ha a használó csukott szemmel is meg tudja majd mondani, hogy mit tart a robotkezében.

Az MI Kihívással kapcsolatosan itt találnak további információt.

Lévay Györggyel készült interjúnkat itt meghallgathatják: