Ausztria már a soros Uniós elnöksége alatt szeretett volna egy EU szintű szabályozást bevezetni, hiszen a tech óriások versenyelőnye ellehetetleníti a többi vállalkozást. Ausztriában egy átlagos cég a bevételeinek a 23 százalékát adóként befizeti, ezzel szemben a Facebook vagy az Amazon csak 9 százalékot. A jelenlegi szabályozás ugyanis úgy szól, hogy ezeknek a cégeknek a székhelyük szerinti országban kell adózniuk és nem ott, ahol az árbevételük képződik. Franciaországban már bevezették ezeknek a technológiai cégeknek a külön adóztatását és Ausztria mellett Nagy-Britanniában is volt már szó ilyen döntésről.
Donald Trump az elsők között volt a tech óriások bírálói között. Az amerikai elnök szintén szeretné megoldani, hogy az említett amerikai cégeket szigorúbb szabályok kössék. Ennek ellenére Donald Trump politikájában az "Amerika az első" elv érvényesül. Ez azt jelenti, hogy az elnök ellenszenve lényegtelen, hiszen azt semmiképpen sem szeretné, hogy ezek a technológiai cégek az Európai Unió kasszáját gyarapítsák az adójukkal. Ha a tagállamok sorban elkezdik bevezetni a tech adókat az eredményezhet egy EU - USA konfliktust. Az Equilor üzletkötője hozzátette, hogy egyenlőre Amerikai figyelmét leköti a Kínával folytatott kereskedelmi viaskodás, ezért még nem számít a tech adó miatti konfliktus kirobbanására.
Ritók Lajos azt is elmondta, hogy Magyarországon nem valószínű, hogy bevezetnek egy ilyen típusú adót. Az üzletkötő úgy látja, hogy a magyar államháztartás jelenleg szilárdan áll a lábán ezért a tech adó miatt felesleges lenne rontani az Egyesült Államokkal ápolt viszonyt.
Ritók Lajossal Péller András készített interjút. A beszélgetést itt meghallgathatják.
- Ritók Lajos