A versenyhatóság Közérthetően a magyar piaci versenyről, Gyorsjelentés a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységéről – 2020 című, első alkalommal megjelenő kiadványa szemléletes ábrák segítségével mutatja be, hogy a nemzeti hivatal hogyan erősíti a piaci versenyt, és miképpen segíti a magyar fogyasztók jogainak érvényesülését.
Az elmúlt évet összefoglaló kiadványból kiderül, hogy Magyarország több szempontból is az Európai Unió élvonalába tartozik a piaci verseny felügyelete terén. A magyar versenyhatóság dobogós helyet foglal el az uniós versenyjogi szabályok aktív alkalmazása terén, megelőzve olyan országokat, mint Németország, Ausztria, Hollandia vagy Belgium.
Az Európai Bizottság felmérései alapján – melyek 5 szempontból álló, összetett teljesítmény-mutatóval követik nyomon a piacok működését a fogyasztók szemszögéből – a magyar eredménymutatók kiemelkednek mind az áruk, mind a szolgáltatások terén. A magyar fogyasztói bizalom az EU élvonalában van.
A GVH az elmúlt években áremelkedéssel járó kartelleket számolt fel, vagy ilyen fúziókba avatkozott be, melynek eredményeként több mint 150 milliárd forint maradt a fogyasztók zsebében.
„Sokan nem is sejtik, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak milyen eszközei vannak arra, hogy tegyen a tisztességes piaci versenyért és megvédje a magyar fogyasztók érdekeit. A kiadvánnyal az a célunk, hogy világosan bemutassuk az elért eredményeket, közérthetően számot adva az elmúlt esztendőben elvégzett munkánkról. A magyar gazdaság versenyképességéhez a maga módján mindenkinek, így a GVH munkatársainak is hozzá kell járulnia” – mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.