Ebbe a sorba tartoznak az elektromos rollerek is, amelyek egy rövid tesztüzem után hat hónapja állnak a budapestiek rendelkezésére. A Lime összesítése szerint ez idő alatt összesen 1,3 millió kilométert tettek meg az eszközzel a felhasználók, akiknek a 82 százaléka helyi kötődésű, az utazások döntő része, 70 százaléka pedig a pesti oldalra esett. Ugyanakkor főként a parkolások kapcsán sok bosszúságot is okozhatnak a rollerek a helyi lakosok számára. A szolgáltató magyarországi képviselője szerint idén komolyabban szabályozhatják az e-roller piacot.

Tóth Tamással Imre Lőrinc beszélgetett.