Zám Donát szerint a sportkocsi kiképzése jelentősen eltér majd az utcai modelltől, habár a két járgány ugyanarra a padlólemezre épül. Ez azért is jó, mert ennek tervezésekor ugyanúgy szempont volt az akkumulátorok alacsonyra történő elhelyezése, egészen a padlólemez vonalához. Ez azért is kedvező, mert így növeli a sportautó stabilitását a mélyre ültetett akkupakk.

Kihegyezett gépről van szó, a tervezéskor a teljesítmény, és nem pedig a hatótáv volt az elsődleges szempont – hangsúlyozta Zám Donát. Ezek az autók nagy terhelésnek lesznek kitéve, így sok tapasztalatot adnak majd az utcai modellek tervezői számára is.

Az elektromobilitási felelős  szerint mivel még senki sem hozott össze elektromos rali-márkakupát, a versenyautóval egyszerre meg kell alkotni a megfelelő előírásokat és szabályokat is. Az Opel és a sorozat gazdája, az ADAC szorosan együttműködik a Német Motorsport-szövetséggel az ügyben. Továbbra is első helyen áll a biztonság, ugyanis 434 voltos feszültséggel dolgozik a ralli-corsa. A riporter Andor Attila.