A digitalizáció egyre gyorsabb ütemű terjedése elképesztő méretű adatmennyiség-növekedéssel jár. Ráadásul a már több mint egy éve velünk lévő koronavírus-járvány csak felgyorsította az online térben zajló folyamatokat, így még több feldolgozandó, megőrzendő adat keletkezett, mint korábban, ezeket pedig tárolni kell valahol. A felhőmegoldások terjedése és az IT-biztonság fokozódó szerepe is világszerte egyre komolyabb infrastruktúrát követel meg. Ez a trend Magyarországra is érvényes, az Invitech éppen ezért bővítette most hazánk legmodernebb adatközpontját.

Az infokommunikációs társaság jelenleg 5 adatközponttal rendelkezik, ebből 4 Budapesten, egy pedig vidéken található, most már összesen mintegy 4000 négyzetméternyi alapterületen. Ezek fő funkciói, hogy a cég ügyfelei – a közép- és nagyvállalatok, multinacionális társaságok vagy intézmények, illetve a belföldi, valamint a nemzetközi távközlési- és tartalomszolgáltatók – évről évre nagyobb számítási kapacitásokat tudjanak használni, szervereiket elhelyezzék, az itt található infrastruktúrára alapozva felhőalapú technológiákat, IT-biztonsági szolgáltatásokat vagy tartalékkapacitásokat vegyenek igénybe.

A társaság most a főváros X. kerületében található datacenterében, a DC10-ben adott át új termeket, melyekben mintegy 10.000 új szerver helyezhető el, felkészülve jelenlegi és jövőbeni ügyfeleinek a nemzetközi trendekbe illeszkedő igényeire. Magyarországon kizárólag ebben a létesítményben találhatóak TIER III-as minősítésű géptermek is, azaz a nemzetközileg elfogadott követelményrendszer szerint ma hazánkban ebben az adatközpontban garantálható a legmagasabb szintű minősített biztonság.

„A DC10 bővítése és optikai hálózatunk folyamatos fejlesztése is mind azt a célt szolgálja, hogy ügyfeleink igényeit minél jobb minőségben tudjuk kielégíteni, ezáltal is hozzájárulva a digitalizáció itthoni terjedéséhez. Ma Magyarországon ez az adatközpont rendelkezik a legmagasabb szintű minősítéssel, mind az információbiztonság, mind pedig a rendelkezésre állás tekintetében világszínvonalat nyújtunk" – fogalmazott Kis Albert, az Invitech infrastruktúra és társszolgáltatói vezérigazgató-helyettese a bővítés kapcsán.

A hazai adatközpontok iránti igény növekedésének hátterében az is ott áll, hogy azok a társaságok is, amelyek pár éve még elzárkóztak ettől a lehetőségtől, ma már inkább a szerverbérlést és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevételét választják a saját, így értelemszerűen költségesebb infrastruktúra kiépítése helyett. Az pedig további bizakodásra ad okot, hogy az itthon működő vállalatok egyre jobban megbecsülik a helyi szolgáltatókat. Fontos ugyanis az azonos országban való elhelyezkedés, a magyar nyelvű, non-stop ügyfélszolgálat, az a rugalmasság, amit egy itteni szolgáltató nagyobb eséllyel biztosít, mint egy globális, inkább más földrészek ügyfeleire koncentráló cég.

Kis Albert nemrég a Nap vendége című műsorunkban is beszélt az adatközponti piac trendjeiről. Hallgassa meg a vele készült beszélgetést!