A nagy hazai és nemzetközi szállítmányozási vállalatok komoly érdeklődést mutatnak az elektromos járművek iránt. Ennek hátterében nem csak saját ambiciózus klímavédelmi céljaik elérése áll, hanem a fogyasztói oldalról támasztott elvárások is, amelyek a széndioxid kibocsátás csökkentésére és a tisztább fuvarozás megteremtésére vonatkoznak. „Egyre több szállítmányozási cég ismeri fel azt, hogy a villamosítást mihamarabb meg kell kezdeniük, mind környezetvédelmi szempontok miatt, mind pedig azért, hogy a piaci versenyben lépést tudjanak tartani a fenntartható szállításra vonatkozó vásárlói követelményekkel. A Volvo Trucks széles termékpalettájának köszönhetően mindez teljes mértékben megvalósítható, és így egyre több és több szállítmányozó léphet a villamosítás útjára” – mondja Roger Alm, a Volvo Trucks elnöke.

Újabb három tehergépjárművel bővül az elektromos termékpaletta


Az új elektromos hajtásláncú Volvo FH és Volvo FM modellek piaci értékesítésének megkezdésével a villamosított fuvarozás már nemcsak a városokban, hanem a városok közötti regionális forgalomban is megvalósítható. Ráadásul az új elektromos Volvo FMX modellnek köszönhetően az építőanyagok szállítása is sokkal környezetbarátabb és kevesebb zajszennyezéssel járhat. Az új elektromos modellek gyártása a jövő év második felében veszi kezdetét Európában. Az új járművek a városi szállításhoz készült, 2019 óta sorozatgyártásban lévő elektromos meghajtású Volvo FL és Volvo FE modellek mellé társulnak a Volvo kínálatában az európai piacon, Észak-Amerikában pedig már 2020 decemberében megkezdődött a VNR Electric piaci értékesítése. A Volvo Trucks elektromos teherautó kínálata jelenleg - az új típusokkal együtt - hat modellból áll, amivel jelenleg a svéd gyártó nyújtja a legteljeskörűbb elektromos teherautó kínálatot az ágazatban.

Az Európai Unió fuvarozási igényeinek közel felét képes ellátni


A felmérések szerint* a nagyobb teherbírású modellek bevezetésével a Volvo Trucks elektromos portfóliója - az erősebb hajtásláncoknak és az akár 300 km-es hatótávolságnak köszönhetően - az Európában jelenleg szállított áruk körülbelül 45 százalékához használható. Ez lehetővé teszi azt, hogy a vállalat jelentősen hozzájáruljon a közúti áruszállítás éghajlati hatásainak csökkentéséhez, amely a hivatalos statisztikák szerint ma az EU teljes széndioxid-kibocsátásának mintegy 6 százalékát teszi ki. „Európában és a világ más részein is hatalmas lehetőség rejlik a villamosított áruszállításban, már a közeljövőben is" – mondja Roger Alm. Ennek bizonyításaképp azt az ambiciózus célt tűztük ki magunk elé, hogy 2030-ra Európában az elektromos teherautók tegyék ki piaci értékesítéseink legalább felét. A most piacra kerülő három új nehéz tehergépjármű pedig óriási lépést jelent e cél elérésében.”

Elektromos megoldások széles kínálata


Az elektromos járművek mellett a Volvo Trucks villamosítási programja egy teljes ökoszisztémát is kínál, benne számos szervizelési, karbantartási és finanszírozási megoldással, valamint egyéb lehetőségekkel, amelyek elősegíthetik az elektromosfuvarozásra történő könnyebb és gyorsabb átállást. Ez a holisztikus felépítés segít az ügyfeleknek abban, hogy eredményesek maradjanak, és könnyen tudják kezelni új elektromos gépjármű flottájukat. „Ezek a teljes körű, villamosított szállítási megoldások, amelyeket globális márkakereskedői hálózatunk és szervizműhelyeink bevonásával tudunk biztosítani, nélkülözhetetlen szerepet fognak betölteni ügyfeleink sikerességében” – véli Roger Alm.

A jövő a hidrogén-üzemanyagcellás elektromos teherautóké


A távolabbi jövőben az elektromos járművek már nagy hatótávolságú nehézáru-szállítási feladatok ellátására is képesek lesznek. Azért, hogy a nagy teherbírással és jóval nagyobb hatótávolsággal járó kihívásoknak megfeleljen, a Volvo Trucks a jövőben a járművek elektromos energia igényét hidrogén-üzemanyagcellákkal tervezi ellátni. „Ez egy gyorsan fejlődő technológia, nekünk pedig kitűzött célunk, hogy akkumulátorok és üzemanyagcellák felhasználásával villamosítsuk a nagy távolságú fuvarfeladatokat is – jelenti ki Roger Alm. Hiszünk abban, hogy az évtized második felében már elkezdhetjük az üzemanyagcellás elektromos teherautók értékesítését is.”

A Volvo Trucks elektromos járművekből álló kínálata Európában

Elérhető változatok:

• Elektromos Volvo FH – regionális és helyközi szállításhoz

• Elektromos Volvo FM – sokoldalú teherautó helyi teherszállításhoz és regionális elosztófuvarozáshoz

• Elektromos Volvo FMX – az építőanyagok környezetbarátabb és halkabb szállításához

• Elektromos Volvo FE – helyi és városi elosztófuvarozáshoz, hulladékszállításhoz

• Elektromos Volvo FL – helyi és városi elosztófuvarozáshoz

A kínálat részét képezi még az észak-amerikai piacra szánt Volvo VNR Electric is.

Műszaki adatok: Elektromos Volvo FH, FM és FMX : Hatótávolság: akár 300 km. Folyamatos teljesítmény: 490 kW. Legnagyobb nyomaték 2400 Nm. Akkumulátorkapacitás: akár 540 kWh. Műszakilag szerelvényben megengedett össztömeg (GCW): akár 44 tonna. Elektromos Volvo FE: Hatótávolság: akár 200 km. Folyamatos teljesítmény: 330 kW. Max. nyomaték: akár 850 Nm. Akkumulátorkapacitás: akár 264 kWh. Műszakilag szerelvényben megengedett össztömeg (GCW): 27 tonna. Elektromos Volvo FL: Hatótávolság: akár 300 km. Folyamatos teljesítmény: 165 kW. Max. nyomaték: akár 425 Nm. Akkumulátorkapacitás: akár 396 kWh. Műszakilag szerelvényben megengedett össztömeg (GCW): 16 tonna.