A hiánypótló kezdeményezést a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ), a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a füstmentes.hu a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (KÖTÉL) helyszínén szervezett sajtótájékoztatóján jelentette be.

„A hazai tűzoltási statisztikák alapján a lakástüzeknél a legnagyobb veszélyt a szén-monoxid és a füst okozza – az áldozatok 90 százaléka nem a lángok, hanem a füst miatt veszíti életét. Ez egy egyszerű, nagyon sokak számára elérhető árú füstérzékelő felszerelésével elkerülhető lenne. A készülék a füst megjelenése után körülbelül egy percen belül jelez, és hangriasztást ad, így lehetőséget biztosít a bent tartózkodók számára a lakás időben történő elhagyására, ami különösen éjszaka rendkívül fontos" – hangsúlyozta Dobson Tibor vezérőrnagy, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke.

A kampányban első körben 700 füstjelző készülék kiosztását tervezik lakóingatlanokban az ország számos pontján. A felszerelés mellett az önkéntes tűzoltók a füstjelzők helyes elhelyezésével kapcsolatos tudnivalókat is átadják a lakók számára, valamint egy évig követik a készülékek működését is. Majd a tesztidőszak végén ismét készül egy felmérés az eszközök használatával és eredményességével kapcsolatban.

Milliárdokat fizettek ki tavaly a biztosítók

Ha a biztosítókhoz bejelentett tűzesetek számát illetően nem is volt kiemelkedően gyászos a tavalyi év, a kifizetett összegeket illetően 2010 óta a harmadik legdrágábbnak bizonyult a társaságok számára – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Tavaly több mint 6100 tűzeset ügyében fordultak az ügyfelek a biztosítókhoz, amelyek ezekre összesen a 6,5 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki. Összehasonlításképpen: a tavalyi viharszezon – amely kirívóan katasztrofálisnak bizonyult és a lakásbiztosítási kárkifizetések egyik legnagyobb tételét jelenti – 9,1 milliárdos számlát hagyott maga után.

„A biztosítótársaságokhoz 2010 óta csaknem 77 ezer kárbejelentés érkezett tűzesetek kapcsán, amelyekre több mint 62 milliárd forintot fizettek ki. Tekintettel arra, hogy a hazai ingatlanoknak csak 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással, a jelentős részben gondatlanságból bekövetkezett károk mértéke ennél jóval nagyobb lehet. Anyagi és össztársadalmi érdek is tehát, hogy ezeknek a nem egyszer tragédiával is párosuló eseteknek a számát a megfelelő információk és technológiai eszközök terjesztésével mérsékelni próbáljuk" – emelte ki Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs vezetője.

Ágyban dohányzás vagy a tűzhelyen felejtett étolaj is gyakori ok

A tapasztalatok szerint a legtöbb lakástűz a konyhában keletkezik, második legveszélyesebb terület a lépcsőház, de előfordulásukat tekintve gyakoriak az erkélyen keletkezett tüzek, amelyek egyértelműen a dohányzással vannak összefüggésben. Az esetek legnagyobb része emberi mulasztásra, gondatlanságra volt visszavezethető.

A legtöbb kár a konyhai tűzesetek, a fűtőberendezések, valamint az elektromos berendezések meghibásodásából eredt, de gyakori kiváltó ok az ágyban dohányzás is. Számos esetben fordult elő, hogy a tűzhelyen felejtett serpenyőben, edényben lévő olaj meggyulladt, a bajt az okozta, hogy nem megfelelő módon kezdték oltani a tüzet. Ilyen esetben soha ne oltsunk vízzel, a legcélszerűbb, ha az edényre egy fedőt helyezünk!

Gyakori volt az is, hogy a fűtőberendezésekhez túlságosan közel helyezték el a bútorokat. Tüzet okozhat a nem megfelelően karbantartott hálózat, az elektromos készülékek hibás működése, de akár az általuk termelt hő nem megfelelő elvezetése is.

Hajdu Márton és Dobson Tibor

„Az égés és a füst az élet számos területén hatalmas károkat okoz, pedig ma már rendelkezésre állnak olyan technológiai megoldások, amelyek segíthetnek abban, hogy a nyílt lánggal és füsttel járó problémákat kiküszöböljük. Mivel nemcsak egészségügyi és környezeti szempontból fontos a füstmentes élet, hanem a biztonságunk érdekében is, rendkívül lényegesnek tartjuk, hogy erre a társadalmi problémára felhívjuk a figyelmet. Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a mai napig komoly problémákat okoz például a lakásban történő cigarettázás, az ágyban dohányzás, ami az otthonokban keletkező tűzesetek jelentős részéért felel. Ezért nagyon fontos ezen rossz szokások kerülése, sőt a legjobb választás a leszokás. Amennyiben valaki az ismert kockázatok ellenére sem szokik le, az égés és füst nélkül működő technológiák már itt is rendelkezésre állnak – emelte ki Hajdu Márton, a füstmentes.hu nevében.