2016-01-14 05:37:00 Adásunk
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával
Fennállásának történetében az ötödik legnagyobb, 4 milliárd forintos büntetést szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Bankszövetségre. A BankAdat szolgáltatás az egyes bankok portfolió szintű adatait összesítette, köztük nem nyilvános adatokkal, ami a GVH szerint alkalmas volt az összejátszásra. Enyhítő körülményként értékelte a GVH egyebek mellett, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítását követően a bankszövetség és a bankárképző önkéntesen felhagyott az adatbázis működtetésével, valamint azt, hogy az adatbázis csak részben minősül jogsértőnek. A Bankszövetség nyilatkozni nem akart, de közleményükben azt írták: elfogadhatatlannak tartják a büntetést, és bár a döntésből eredő kötelezettségüknek eleget tesznek, de igénybe fognak venni minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget. A magyar kormány egyelőre mereven elzárkózik az euró bevezetésétől, pedig a magyar gazdaság már teljesíti az ehhez szükséges feltételeket. Az átlagember is kétkedve fogadja ennek a lehetőségét, mert sokan attól tartanak, hogy az euró bevezetése jelentős áremelkedést hozna a hétköznapokban. A Trend FM által megkérdezett volt jegybankelnök szerint a nemzeti valutához való ragaszkodás gazdasági hátrányokkal jár egy olyan környezetben, ahol egyre többen csatlakoznak az európai közös pénzhez. Tavaly novemberben 9,5 százalékkal nőtt az ipari termelés. A kedvezőtlen világpiaci folyamatok ellenére is jó számokat produkált a magyar ipar – értékelte az ágazatot az ING Bank vezető elemzője. Ismét a járműgyártás növekedett jelentősen. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Szűcs Péter és Miklós Felícia.