2021-08-27 17:05:00 Adásunk
Prémium Kategória
Reálisnak tűnik, hogy a Masterplast első félévi 95 millió eurós árbevétele, amely a bázisadat közel duplája, megismétlődik a második félévben is – mondta Nádasi Róbert vezérigazgató. Hozzátette: a 9 millió euró összegű első félévi adózott eredmény kimagasló, bár itt a duplázódás nehezen képzelhető el a második félévben, de mégis jóval meghaladja majd a tavalyi bázist. A műsor második részében Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája elemezte Jerome Powell FED-elnök pénteki beszédét. Véleménye szerint mind az eszközvásárlás leépítéséről, mind a kamatemelésről nagyon óvatosan fogalmazott Powell, ami a dollár némi gyengüléséhez és a tőzsdék emelkedéséhez vezetett Az elemző szerint az újraválasztásra készülő FED-elnökök, így Powell sem szeret kamatot emelni. Bár az amerikai részvények már nem olcsók, amíg az USA 10 éves állampapír–kamata nem éri el a 1,6-1,7 százalékot, addig a befektetőknek a részvényeken kívül nincs igazán alternatívájuk – tette hozzá. Emőd Pál tette fel a legfontosabb piaci kérdéseket.