2021-02-02 10:05:00 Adásunk
Nagytotál Péller Andrással
Édes, kedves, bűbájos kisgyerekek a vásznon, de amikor nem forog a kamera átváltoznak egy gyermek testbe zárt felnőtté. Ismerős ez a klisé? Vígjátékok visszatérő eleme lehet, hogy a gyerekszínészek a koruknál jóval érettebbek, hiszen teljes állásban dolgoznak együtt felnőttekkel. Mikor érdemes elkezdeni és van-e erő folytatni? Ezeket a kérdéseket is feltettük a Nagytotál eheti vendégének Penke Bencének. A fiatal színész bár a 20-as éveinek közepén jár mégis nagyjából 18 éves pályafutást tudhat már maga mögött, színházi szerepei mellett pedig a legtöbben a hangját ismerhetjük filmekből és sorozatokból. Bencével beszélgettünk a gyerekszínészek életéről, a mutálással járó vékony jégről és arról is, hogy egy pályája elején járó fiatal színészt milyen ambíciók hajtanak az úton. Tartsanak velünk a 11 órai hírek után, várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető, Péller András!