Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Újabb fegyveres konfliktus robbant ki a világban, már egy ideje feszültség volt Kambodzsa és Thaiföld között, ami most már nyílt fegyveres támadásba torkollott. Az Oeconomus térségi szakértőjét kapcsoljuk telefonon a péntek Reggeli Monitor című műsorunkban. Kolera ütötte fel a fejét nem valami távoli meleg égövi országban, hanem jóval közelebb Lengyelország északi részén. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemiológiai igazgatója megnyugtat, de egyben figyelmeztet is minket a fertőzés veszélyekre. Vajon mit tud a Dunaújvárosi Egyetem gazdálkodási képzése, amelyre csak maximális pontszámmal, vagyis 500-zal lehetett bejutni idén. A ponthatárok kihirdetése után kiderült, hogy továbbra is a jogász-, az orvos-, a közgazdász-, és a bölcsészszakokra jelentkeztek a legtöbben. A ponthatárok meghatározása bőven túlmutat az oktatási szférán, nem is hagyjuk szó nélkül. Ismét beszélünk innovációs trendekről, tőzsdenyitásról és aktuális gazdasági összefüggésekről. A hírműsor szerkesztője Péli Nagy Kata, műsorvezetője Szűcs Péter.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Újabb fegyveres konfliktus robbant ki a világban, már egy ideje feszültség volt Kambodzsa és Thaiföld között, ami most már nyílt fegyveres támadásba torkollott. Az Oeconomus térségi szakértőjét kapcsoljuk telefonon a péntek Reggeli Monitor című műsorunkban. Kolera ütötte fel a fejét nem valami távoli meleg égövi országban, hanem jóval közelebb Lengyelország északi részén. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemiológiai igazgatója megnyugtat, de egyben figyelmeztet is minket a fertőzés veszélyekre. Vajon mit tud a Dunaújvárosi Egyetem gazdálkodási képzése, amelyre csak maximális pontszámmal, vagyis 500-zal lehetett bejutni idén. A ponthatárok kihirdetése után kiderült, hogy továbbra is a jogász-, az orvos-, a közgazdász-, és a bölcsészszakokra jelentkeztek a legtöbben. A ponthatárok meghatározása bőven túlmutat az oktatási szférán, nem is hagyjuk szó nélkül. Ismét beszélünk innovációs trendekről, tőzsdenyitásról és aktuális gazdasági összefüggésekről. A hírműsor szerkesztője Péli Nagy Kata, műsorvezetője Szűcs Péter.
- Belehallgatás:
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-10-21 06:35:00Rekordot ért el a budapesti szálláshelyek szállásdíj-bevétele augusztusban. A keleti megyék, illetve Budapest belső kerületei a költözési hullám vesztesei – mondja az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A kereskedelmi háború, és a társadalmi változások húzták le a Raiffeisen Bank elemzője szerint a kínai gazdaság teljesítményét. Csak 6 százalékkal nőtt. Befejeződhet az OKJ lovászképzés Magyarországon, pedig mennyit halljuk lovasnemzet vagyunk. Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint már most is hiány van a lovak ápolásához és tartásához értő szakemberekből. 3 milliárd forintos keretösszegből támogatják az Élvonal kiválósági programban résztvevő kutatókat. Mind a 240 000 fővárosi lakásban rendben elindult a távhő szolgáltatás október 15-én, mondta el a FŐTÁV kommunikációs vezetője. Hétfőre kiderül az is, merre tart majd a Brexit. Szűcs Péter várja Önöket!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-10-11 06:35:00Rekordot ért el a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalók fizetése tavaly. A KSH szerint ez az összeg csaknem 280 milliárd forintot tesz ki. A rendőrséghez befutó segélykérések többsége téves, fals telefonhívás- közölte az Országos Rendőr Főkapitányság. 2014 óta a 112-es számot tárcsázók 63 százaléka nem vészhelyzetet jelentett be, hanem szándékosan félre akarta tájékoztatni a hatóságot, vagy félretárcsázva hívta fel a segélyhívót. Korlátozná a turisták számát Velence. Az észak-olasz város tanácsa úgy döntött, hogy 2020. július 1-jétől a csak egy napra érkező turistáknak 3 és 10 euró közötti belépődíjat kell majd fizetniük.Eljött a gumicsere időszaka. Minden autósnak érdemes még időben bejelentkeznie gumisához, így el lehet kerülni a hosszú várólisták kialakulását. De beszélünk arról is, hogy megbukott a szociáldemokrata román kormány, és megnézzük, hogy milyen forgatókönyvek lehetnek a török-kurd konfliktusban Észak-Szíriában. Emellett szó lesz arról is, hogy elpusztult az első klónozott tehén Japánban, aki egyébként meglepően sokáig élt. Holnap reggel 6:30-tól várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-10-10 06:35:00Augusztusban a behozatalnál jobban nőtt a kivitel. Az export, 2,6, míg az import 1,3 százalékos éves bővülést mutatott a KSH szerint. A továbbiakban viszont az áruforgalmi külkereskedelmi többlet zsugorodása várható. Gazdasági stagnálás, sőt recesszió is jöhet Európában, ha nem állapodnak meg az unió tagállamai még idén a következő költségvetési ciklusról. Erről az Európai Bizottság költségvetési biztosa beszélt egy plenáris ülésen. Ugyanakkor az Európai Unió tagállamai között éles ellentét feszül ebben a kérdésben. Magyarország egy hellyel előrébb lépett a Világgazdasági Fórum versenyképességi listáján. A 141 országot rangsoroló listát Szingapúr vezeti, megelőzve az Egyesült Államot. Az európai országok közül a leginkább versenyképes Hollandia a negyedik, Németország a dobogó alsó fokáról a hetedik helyig csúszott vissza. Az autóipar lejtmenete a szektor alkalmazottait is érinti – mondta a HR-Evolution ügyvezetője. Passzív létszámcsökkentés kezdődött az autóiparban, azaz hagyják elszivárogni a munkaerőt a beszállítók. Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a magyar és külhoni magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenyét, a PénzSztárt. Sazkértők szerint azért is fontosak az ilyen versenyek, mert a középiskolások alig húsz százaléka tanul valamilyen pénzügyi, gazdasági ismeretet. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-10-09 06:35:00Kényelmes helyzetbe hozza a Magyar Nemzeti Bankot a szeptemberben lassuló inflációs mutató- mondta az OTP Treasury senior elemzője. A KSH adatai szerint 2,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves alapon, miközben az elemzők 3 százalékos pénzromlási ütemre számítottak. Új mutatót vezet be az MNB 2020-tól, a Teljes Költségmutató segítségével az ügyfelek összehasonlíthatják a pénztári és biztosítási szektorok által nyújtott szolgáltatások teljes költségeit. Megnőtt a szélhámosok száma a taxis szektorban, de túlzóak a BKK állításai- mondta az Országos Taxis Szövetség elnöke a Trend FM-nek. A Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint idei ellenőrzéseik során a taxisok 70 százalékánál tapasztaltak valamilyen jogsértést. Különbséget kell tenni a kihágások, és a súlyos jogsértések között – hangsúlyozta Metál Zoltán. Egyre nagyobb gondot jelentenek az Európa-szerte elszaporodó, nem őshonos kártevő rovarok. Az utóbbi időben főként a márványos poloska invázió keseríti meg az emberek életét. Nincs mit tenni, további terjedés várhat ó- mondta a Magyar Természettudományi Múzeum fő muzeológusa. Ezek mellett beszámolunk a legfrissebb amerikai hírekről, az arany piacáról, de hívjuk majd az Equilor elemzőjét, és az Erste munkatársát is. A műsorvezető Szűcs Péter.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-10-08 06:35:00Ismét szállítható Szerbiába a friss sertéshús Magyarországról – nyilatkozta a Trend FM-nek az országos főállatorvos. Bognár Lajos szerint ez azt jelenti, hogy Szerbia eredményesnek ítéli az afrikai sertéspestis járvány ellen megtett magyar állat-egészségügyi intézkedéseket. A járvány magyarországi terjedéséről, a veszélyekről és a megtehető óvintézkedésekről is hallhatnak az adásban. A sertéspestis miatt előbb-utóbb emelkedhet a boltokban sertéshús ára is. Jövőre várható a komolyabb magyar ipari lassulás, bár az augusztus sem sikerült túl erősen a magyar ipar számára. Havi alapon 1,2 százalékkal csökkent a termelés volumene, így éves összevetésben a munkanaphatással kiigazított növekedés 2,7 százalék volt. Miután pénteken nyilvános vételi ajánlatot tett az E.ON Hungária Zrt. az Elmű és az ÉMÁSZ részvényeire, a két áramszolgáltató papír kiemelkedő forgalom mellett nagyot emelkedett a Budapesti Értéktőzsdén. A vételi ajánlatokra még a pénzügyi felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Banknak is rá kell bólintania. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szűcs Péter, NESTA és Tóth Anna.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-10-07 06:35:00Óvatosabbá váltak a cégek – reagált a K&H Bank vezető elemzője a pénteki amerikai munkaerő-piaci adatokra. A FED nagy valószínűséggel kamatot csökkent majd. Nemcsak a lakások, hanem az építési telkek ára is felrobbant. Budapest belvárosában egy társasház-fejlesztésre alkalmas telek négyzetméteréért akár 380 ezer forintot is elkérnek Egyre népszerűbbek az atipikus foglalkoztatási formák Magyarországon. A hazai munkavállalóknak majdnem az 5 százaléka kölcsönzött munkaerő. Egyre inkább teret hódít a közösségi megosztáson alapuló gazdasági forma. A szabályozás nem ördögtől való, ugyanakkor jó lenne egységesíteni, mert az nehézség minden ilyen vállalkozásnak, hogy egymástól eltérő helyi szabályok születnek. Fokozatos ismét felértékelődnek a kiállítások és vásárok – mondta a Hungexpo kereskedelmi igazgatója. Szilvási Krisztina szerint az internet korában ugyan felértékelődik a személyes kapcsolat, de a vendégeknek ma már élményt is kell adniuk a kiállítóknak. De szó lesz az európai és amerikai gázárakról és a forint alakulásáról is. Szűcs Péter várja Önöket hétfőn reggel!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-09-27 06:35:00A legutóbbi válság óta először nőhet a vállalati csődök száma globálisan- derül ki az Atradius hitelbiztosító elemzéséből. Újabb válság közeleg? Keressük a választ. Megtette az első lépést Japán és az Egyesült Államok egy kereskedelmi megállapodás felé. A Corvinus Egyetem Világgazdasági Intézetének professzora szerint előrelépés a mostani megállapodás. Már nem csak elsősorban az akciók miatt mennek fel a vásárlók a különböző kuponos oldalakra- mondta a Bónusz Brigád egyik alapítója. Hogy hogyan változtak meg a vásárlói szokások, az péntek reggel derül ki. Ezek mellett lesz szó a kisteherautó piacról, és a forint mélyrepüléséről is. Várja Önöket Szűcs Péter!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-09-26 06:35:00A kereskedelmi háború miatti exportcsökkenés áll a hátterében – mondta az ING vezető elemzője, miután az Ázsiai Fejlesztési Bank rontotta gazdaságnövekedési előrejelzését. A friss prognózisban Ázsia 45 országa számára 5,4 százalékos, az eddig becsültnél 0,3 százalékkal rosszabb GDP bővüléssel számolnak. A bank ugyanakkor a jövő évre vonatkozó előrejelzését csak minimálisan rontotta, 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak. Az adásban foglalkozunk még a Pénzügykutató legfrissebb előrejelzésével a magyar gazdaságról, illetve az is szóba kerül, hogy a Thomas Cook csődje mit okozhat a nemzetközi turisztikai ágazatban. A mostani argentin kormány piacbarát hozzáállása miatt segíti továbbra is az országot a Nemzetközi Valutaalap – mondta a megkérdezett Latin-Amerika szakértő. David Lipton, az IMF ügyvezető igazgatója azt közölte, a szervezet kitart Argentína mellett. A piacok régóta várták a közleményt, ugyanis az argentin kormány egyoldalúan meghosszabbította a helyi devizában mért kötvénylejáratok futamidejét. A hosszabbítás az IMF hitelekre is vonatkozott. Jelenleg 200-250 ezer ember hiányzik a magyar gazdaságból. A munkaerőhiány enyhítésére, a cégek hatékonyságának növelésére közös javaslatcsomagot dolgozott ki a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. A magyar csapatok is jól járhatnak az új európai labdarúgó sorozattal - így reagált a megkérdezett sportközgazdász arra, hogy a 2021/22-es szezontól elindul az Európa Konferencia-liga. Az Európai Labdarúgó Szövetség döntése szerint az új sorozatban is 32 csapat vehet részt, a győztes pedig kvalifikálja magát a jövő évi Európa Liga főtáblára, ahol már erősebb csapatokkal küzdhet meg a csoportmérkőzések során. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal Szűcs Péter és Tóth Anna.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2019-09-25 06:35:00A Magyar Nemzeti Bank továbbra sem aggódik a gyenge forintárfolyam miatt. A jegybank tartotta a 0,9 százalékos alapkamatát és nem változtatott a kamatfolyosón sem, megemelte viszont 3-500 milliárd forint közé a kiszorítandó banki likviditás mértékét. Nagy Márton jegybanki alelnök erre úgy reagált, hogy a monetáris politika finomhangolása történt meg, és nemhogy emelkedő, hanem inkább csökkenő inflációs kockázatokat látnak. A Shell Hungary ZRt. elismerte, hogy szeptember 20-án a budapesti Füredi úti töltőállomásán reggel 7 órakor a 95-ös benzin és a Diesel üzemanyagok kiszállítása során a gázolaj helyett benzin, a benzin helyett gázolaj került a benzinkút földalatti tartályába. Utánajártunk, hogyan történt meg mindez? Felülmúlta a várakozások az IFO német gazdaságkutató intézet szeptemberi hangulatindexe. Bőven van még hely a terjeszkedésre – mondta az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke. Az első félévben az önkéntes nyugdíjpénztártagok összes megtakarítása majdnem 1400 milliárd forintra nőtt. Korábban még nem látott műveletet hajtott végre a Google egyik kvantumszámítógépe. Meddig gyorsulhat a rendszer? – Kiderül szerda reggel. Ezek mellett lesz szó az arany piacáról, tengerentúli trendekről, és a brexitről is. Várja Önöket Szűcs Péter.