Utolsó adás
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2016-03-11 05:35:00Az Európai Központi Bank 0,05 százalékról 0 százalékra csökkentette az irányadó kamatát a csütörtöki kamatdöntő ülésén. A pénzintézet ezen felül a tavaly márciusban beindított havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programját áprilistól kezdve 20 milliárd euróval, havi 80 milliárd euróra bővítette, valamint március 16-tól mínusz 0,3 százalékról mínusz 0,4 százalékra módosította a betéti rátát. Kettős bérrendszert alakítana ki a kormányzat, amely 2017. január elsejétől léphet életbe - mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, Budapesten. A miniszterelnök hangsúlyozta: ezzel a megoldással kiválthatnák a hazai cafeteria rendszert, mivel annak egyes elemei az Európai Unió Bíróságának döntése szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal. Orbán Viktor szerint így akár nagyobb arányú béremeléseket hajthatnak végre, melyekre hagyományos eszközökkel nem lenne fedezet. Az Európai Unión belül Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben az államadósság – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, Budapesten. Matolcsy György arra is kitért: a következő időszakban megvalósítható lesz az ország felzárkózása, ehhez azonban javítani kell a versenyképességen. A Richter Gedeon Nyrt. a következő három év legjelentősebb projektjét indította útnak csütörtökön – mondta rádiónknak a társaság vezérigazgatója. Bogsch Erik hozzátette: a 15 milliárd forintos beruházáshoz 5 milliárd forint állami támogatást kaptak. A Richter debreceni biotechnológiai üzemét bővíti. Az angol building society mintájára március közepén alakulhat meg a kormány kezdeményezésére a NOK, vagyis a Nemzeti Otthonteremtési Közösség. A Fundamenta Lakáskassza elnök-vezérigazgatója szerint a CSOK és a NOK jól kapcsolódhat a lakás-takarékpénztárakhoz. Gergely Károly a Nap vendége című műsorunkban azt mondta: a Fundamenta tavaly 170 milliárd forintot helyezett ki az ügyfelekhez, ennek a 6-7 százalékát használták fel új lakás építésére. Vállalati csődökkel járhat Kínában a gazdasági modellváltás – mondta rádiónknak a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. Matura Tamás hozzátette: a likviditási bőség megszűnése miatt sok cég ellehetetlenülhet. Februárban 2,3%-os lett az infláció Kínában, ám a fogyasztói árindex várhatóan visszaesik az elkövetkezendő hónapokban. A minőségi, de drágább csokoládé felé fordul a lakosság. A bevonómasszából készült termékek aránya ma a piac 8 százalékát teszi ki, a tavalyi évben összesen 4 milliárd forint értékben 844 tonna édességet fogyasztott a magyar lakosság a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke szerint. Sánta Sándor hozzátette: a szezonalitás nem csak a figurás csokoládék, de az egyéb termékek iránti keresletet is növeli. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a pénteki Reggeli Monitorban. A két műsorvezető: Szűcs Péter és Sarkadi-Szabó Kornél.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával
2016-03-10 05:35:00A vállalatok tőzsdére csábítása és a tőkepiac fejlesztése áll a Budapesti Értéktőzsde 2020-ig tartó, ötéves stratégiájának középpontjában. A TrendFm által megkérdezett elemző szerint az egyre erőtlenebb tőzsdei forgalom és a régiós tőzsdei változások miatt jókor kezd a BÉT fejlesztésébe az állam. A reggeli Monitorban részletesen foglalkozunk a a BÉT új stratégiájával, de beszámolunk arról is, hogy útra kelnek a családok a hosszú hétvégéken, március 15, húsvét és pünkösd táján megélénkül a belföldi turizmus. Rekord évet zárt tavaly a Fundamenta - erről is lesz szó. Aztán kimegyünk a természetbe, és figyelmeztetünk mindenkit, hogy az enyhe tél miatt idén is kullancsinvázió várható, ugyanis a szokatlanul meleg időben nem pusztultak ki a vérszívók. Részleteket tudhatnak meg arról is, hogy Magyarországon minden negyedik kézitáska hamisítvány. Ezzel hazánk az Unió egyik legfertőzöttebb piaca a hamisítás szempontjából. Eddig a riói olimpiai belépők kevesebb, mint fele kelt el – erről is hallhatnak egy beszélgetést. Várja Önöket Szűcs Péter!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával
2016-03-09 05:35:00Tavaly februárhoz képest csaknem 20 szorosára nőtt azoknak a bevándorlóknak a száma, akik tengeri úton érkeztek Törökországból Görögországba. Törökország a korábbi 3 milliárd eurós igényét megduplázta az európai határvédelemért cserébe. A TrendFm által megszólaltatott szakértő szerint ez az igény később akár tovább is nőhet – erről is hallhatnak egy beszélgetést. beszámolunk arról is, hogy általános iskolásoknak és középiskolásoknak tartanak pénzügyi ismeret fejlesztő órákat szakemberek a Magyar Bankszövetség szakmai támogatásával . Gyakorlatilag minden tantárgynál használhatóak a digitális eszközök – mondták a tanárblog szerzői, az IVSZ oktatás követei User című műsorunkból is elhangzik majd egy részlet. Az iparági átlag alá szorította hiteleit a Rába-csoport. Beszámolunk a cég növekedési stratégiájáról. A tavalyi negyedik negyedévében 3,2, míg az év egészében 2,9%-kal nőtt a hazai gazdaság. Összességében a szolgáltatások adják a GDP növekedés nagyobb részét, miközben a mezőgazdaság fékezte a GDP-t – hangsúlyozta a Trend FM-en a K&H Bank vezető elemzője. Ezekről és más érdekes témákról is hallhatnak a Reggeli Monitorban. Várja Önöket Szűcs Péter.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával
2016-03-07 05:35:00Hasít az amerikai munkaerőpiac: lényegesen több munkahely teremtődött a mezőgazdasági szektoron kívül, mint ahogy azt várták volna az elemzők. Meg is látszott azonnal a hosszú távú hozamszinteken azonnal. Idehaza 3 százalék fölötti fejlődést prognosztizál az Atradius Hitelbiztosító szakértője. A Continental gumigyártó szerint pedig 80 ezer körüli lehet az úja autó eladások száma. Az OTP pénteken jelentett, mi pedig beszéltünk idei várakozásukról a pénzintézet vezérigazgató-helyettesét. A svéd korona lehet az új svájci frank? A K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint igen. Hétvégén választ Szlovákia: élőben elemezzük az eredményeket. És közeleg a Nőnap. Most a tulipán a menő. Minderről és sok másról is szó lesz a hétfő reggeli Monitorban, ahol Szűcs Péter várja Önöket!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával
2016-02-25 05:35:00Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését? A magyar bankszektor most a nullszaldó közelében van – reagált a szegmens legfrissebb számaira a Magyar Bankszövetség főtitkára Nap vendége című műsorunkban. Kovács Levente utalt arra is, hogy a tulajdonosok a magyar bankszektorba az elmúlt években ezermilliárdos nagyságrendű tőkét fektettek be. Bár az olajexportőrök mindössze 2 év alatt 800 milliárd dollártól estek el, az alacsony olajárak kifejezetten segítik a magyar külkereskedelem bővülését. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerdai, budapesti konferenciáján a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke a globális trendekről és kihívásokról tartott előadást. Heim Péter rávilágított, hogy az alacsony olajárból fakadóan 2014 és 2016 között mintegy 3 milliárd dollárral bővül majd a magyar kereskedelem, és a tavalyi növekedés is főképp ennek volt köszönhető. Kezd magához térni az ingatlanpiac, 2015-ben bár kevesebb új ingatlan épült, az előző évhez képest 30 százalékkal több építési engedélyt adtak ki. A CSOK megjelenése mellett az egyre erősödő befektetői bizalom is hozzájárult a növekedéshez, a magánszemélyek mellett egyre többen keresnek befektetési céllal lakásokat, társasházakat a Duna House elemzési vezetője szerint. Rutai Gábor úgy véli, hogy idén további növekedésre lehet számítani majd az ingatlanpiacon. Véget ér Evo Morales uralma 2020-ban, Bolíviában leszavazta a lakosság az elnöki mandátum meghosszabbítását. A radikális latin-amerikai baloldal képviselője 2006-ban került hatalomra a szegény néprétegek és az ország lakosságának többségét alkotó indiánok támogatásával, 2014-ben még a lakosság 61 százaléka támogatta, emlékeztetett a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Nagy Sándor Gyula hozzáfűzte: az ország gazdasága relatíve stabilnak mondható, az olajár csökkenése azonban a Bolíviának rendkívül fontos gázárat is lejjebb húzta, ami fékezheti az ország idei gazdasági teljesítményét. Megnyitotta kapuit Budapest első fogyatékossággal élők által működtetett kávézója. Kerekesszékes, látássérült, hallássérült, autizmussal élő és értelmileg akadályozott fiatalok működtetik a Nem Adom Fel kávézót. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a csütörtöki Reggeli Monitorban, például azzal is, milyen lett a Magyar Telekom jelentése. Műsorvezető: Szűcs Péter.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával
2016-02-24 05:35:00Számszerű, konkrét javaslat nélkül fejezték be az idei bérajánlásról folyó tárgyalásokat a szociális partnerek. Nem írta alá az ajánlást a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Kordás László, a szervezet elnöke szerint számszerű ajánlás nélkül megszaporodhatnak a munkaügyi konfliktusok. - erről is beszámolunk a Reggeli Monitorban.Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátán a Magyar Nemzeti Bank. De márciusban már nem lehet kizárni a kamatvágást - szó lesz erről is. Elemzők szerint kizárólag káros lehet az angol gazdaság számára, ha London visszahozná a Fontot hivatalos fizetőeszköznek. Körbejárjuk, hogy áll a Brexit kérdése, és sok más egyéb mellett szót ejtünk arról, hogy Március elején zajlik majd Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje, a 39. Utazás kiállítás. De egy érdekes összeállítást készítettünk arról, hogy bővíti magyarországi tevékenységét a ThyssenKrupp. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával
2016-02-23 05:35:00Jelentős bevételi többletet mértek az államháztartásban. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az államháztartás központi alrendszerének január havi szufficite 92,2 milliárd forint lett, ami megegyezik a február elején közölt előzetes számokkal. A korábban jelzettnél hamarabb változtathat az irányadó kamaton a jegybank monetáris tanácsa – véli a Raiffeisen vezető elemzője. Török Zoltán azt mondta, hogy a világgazdasági környezet változása miatt akár már az idén kamatvágásba kezdhet az MNB. Ugyanakkor a keddi ülésen nem számít kamatváltoztatásra Török Zoltán. A januári megugrás után csökkent februárban a GKI Gazdaságkutató Zrt. konjuktúraindexe, az év eleji 1 pontról mínusz 1,8 pontra esett a mutató. Az elemzésből kiderül, hogy szinte valamennyi ágazatban romlottak a kilátások, ebben különösen érintett az építőipar, amely a rendelésállomány visszaesése miatt 2015 óta gyengélkedik. Kiugró, 9 százalékos céláremelés érkezett a MOL részvényeire, a Goldman Sachs szerint 11 690 forintról 15 160-ra emelkedhet a magyar olajtársaság papírjának az ára, az amerikai pénzintézet ajánlását az eddigi eladásról semlegesre módosította. Az olajpiaci környezetben kifejezetten jól teljesít a MOL, ez elsősorban a finomítói szektornak köszönhető. Több hibrid és elektromos autó gyártására kötelezné az amerikai környezetvédelmi hatóság a Volkswagent. A tavaly kirobbant dízelbotrány kapcsán a hatóság nem elégszik meg az érintett modellek visszahívásával és javításával, hanem az átállás mellett elvárná a német autógyártótól, hogy vegyen részt az Egyesült Államok elektronikus töltőhálózatának kiépítésében is. A Trend FM által megkérdezett kutató szerint még Bush visszalépése ellenére sem biztos, hogy Donald Trump lesz a republikánus elnökjelölt. Ugrósdi Márton, a Magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint eddig nem hozott akkora népszerűséget Donald Trump, hogy képtelenség lenne nála esélyesebb republikánus jelöltet találni. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a keddi Reggeli Monitorban. A műsorvezető: Szűcs Péter.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával
2016-02-11 05:35:00Az Európai Bizottság jóváhagyta a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. működését, így a társaság elkezdheti a problémás kereskedelmi ingatlanfinanszírozáshoz kapcsolódó eszközök megvásárlását - közölte a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Nagy Márton azt mondta: a jegybank és a MARK szakemberei által a problémás eszközportfóliók vásárlására kidolgozott módszertan piaci árazást ad, és nem tartalmaz állami támogatást. Az új polgári törvénykönyv értelmében egy kft. minimálisan jegyzett tőkéjét 500 ezer forintról 3 millió forintra kell emelni, legkésőbb március 15-éig. A Tax Mind vezető cégtársa, Erdős Gabriella, a Nap vendége című műsorunkban azt mondta: ha valaki ezt elmulasztja, akkor a cégbíróság kényszertörlési eljárást indít a kft-vel szemben. Évről évre egyre javul a hazai cégek fizetési fegyelme. A Bisnode nemzetközi cégminősítő adatai szerint míg 2014-ben a cégek számláik csupán 66 százalékát fizették ki időben, addig tavaly ez már 70 százalék volt. Akik azonban nem tartják a határidőket, azok az átlagosnál hosszabb ideig tartoznak. Akár 10 ezer elfogadóhely is létesülhet az év végéig a kis- és közepes vállalkozások körében, amelyek a Vodafone új fejlesztését használják – mondta a cég vezérigazgató-helyettese. Király István a Vodafone számológép méretű bankkártya-olvasó termináljáról beszélt, amelyet a vállalkozók könnyedén, okostelefonjukhoz csatlakoztatva használhatnak. A dániai, erős telekommunikációs verseny rontotta a Telenor eredményét. A Telenor árbevétele 10, EBITDA-ja 17 százalékkal emelkedett a tavalyi negyedik negyedévben, a 33,5 milliárd norvég korona árbevétel és a 10,9 milliárd korona EBITDA megfelelt az elemzői várakozásoknak. Ugyan nagyot nőtt tavaly a Telenor-csoport, főként Ázsiában emelkedett az előfizetők száma, de a stabil piacok növekedésének lassulása nem győzte meg a befektetőket. Így a telekommunikációs papír, szárnyalása után, lejtmenetre váltott. Akár 20 millió forintos bírságra is számíthat, aki szabálytalanul hirdet az elektronikus direkt marketing eszközeivel – mondta rádiónknak a megszólaltatott internetjogi szakértő. Horváth Katalin szerint a bírságot kirovó Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság csak a legnagyobb hiányosság esetén szab ki ekkora büntetést. Az egyik budapesti taxistársaság, a Budapest Taxi lehetővé teszi a fuvardíj megfizetését bitcoinnal. A Bitcoin térképe szerint egyébként Budapesten 19 helyen lehet virtuális pénzzel fizetni. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a csütörtöki Reggeli Monitorban. A műsorvezető: Szűcs Péter.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával
2016-02-10 05:35:00A Richter a vártnál sokkal jobb eredményeket ért el 2015-ben. A cég árbevétele forintban mérve 3,3 százalékkal növekedett, míg az üzemi eredménye 78,5 százalékkal szárnyalta túl az előző évit. A Richter vezérigazgatója „óvatos” előrejelzésében azonban 10 százalékos üzleti eredménynövekedést jósolt 2016-ra. Erre vezethető vissza a keddi részvényárzuhanás. A Richter 6,9 százalékot esett, 4887 forintra. Az oktatás átszervezéséről állapodtak meg a Köznevelési Kerekasztal ülésén. Átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetése, módosul a közbeszerzések folyamata és várhatóan még ebben a félévben megkapják az iskolák vezetői a gazdálkodásukat segítő igazgatói bankkártyát. Idén szeptemberben és jövő szeptemberben egyaránt újabb béremelés várható. Ezen kívül más béremelést egyelőre a kormány nem tud vállalni. A japán tőzsdeindex kedden 5 százalékot veszített értékéből, ráadásul a 10 éves kötvények hozama 0 százalék alá esett, mínusz 0,02 százalékra. Ennek lehetséges hatásairól is lesz a műsorban, illetve szót ejtünk a hazai nyugdíjrendszerről is. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Szűcs Péter és Miklós Felícia