Reggeli Monitor Németh Lászlóval
A Nobel-díjak hete van, a hét végéig számos elismerés talál gazdára. Csütörtök reggeli hírműsorunkban az idei orvosi-élettani Nobel- díjazottak forradalmi kutatási eredményeiről beszélgetünk egy immunológussal, és ami a legfontosabb a kutatóknak köszönhetően már most hatásosabb terápiákat alkalmaznak a kórházakban például a daganatterápiában, a szervátültetéseknél és az autoimmun betegségeknél. A békés gyógyítás mellett sajnos még mindig téma a háború, az európai védelmi ipar képviselői attól tartanak, hogy a mai dróntechnológia és a mesterséges intelligencia támadhatóvá teszi az európai fegyvergyártást. Hogy mi igaz ebből, arra egy biztonságpolitikai szakértőtől kaptunk választ. Már a stagnálásnak is örülünk, ha a hazai inflációról van szó. A hazai kereskedők érdekképviselete is értékeli a friss adatokat, főleg azért, mert az inflációellenes intézkedések eddig főleg őket sújtották. Az MBH Bank szakértőit stúdiónkban látjuk vendégül, és a hitelfedezeti biztosításokról, valamint a lakásbiztosításokról lesz majd szó. Friss trendek hangoznak el a Kriptoverzumban, tőzsdenyitás 9 után és új sorozatunk Az igazság nevében következő része a biztosítói ajánlatok közötti eligazodást segíti. A szerkesztő Péli Nagy Kata és a műsorvezető Németh László ajánlja önöknek a 6-kor kezdődő Reggeli Monitort.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
A Nobel-díjak hete van, a hét végéig számos elismerés talál gazdára. Csütörtök reggeli hírműsorunkban az idei orvosi-élettani Nobel- díjazottak forradalmi kutatási eredményeiről beszélgetünk egy immunológussal, és ami a legfontosabb a kutatóknak köszönhetően már most hatásosabb terápiákat alkalmaznak a kórházakban például a daganatterápiában, a szervátültetéseknél és az autoimmun betegségeknél. A békés gyógyítás mellett sajnos még mindig téma a háború, az európai védelmi ipar képviselői attól tartanak, hogy a mai dróntechnológia és a mesterséges intelligencia támadhatóvá teszi az európai fegyvergyártást. Hogy mi igaz ebből, arra egy biztonságpolitikai szakértőtől kaptunk választ. Már a stagnálásnak is örülünk, ha a hazai inflációról van szó. A hazai kereskedők érdekképviselete is értékeli a friss adatokat, főleg azért, mert az inflációellenes intézkedések eddig főleg őket sújtották. Az MBH Bank szakértőit stúdiónkban látjuk vendégül, és a hitelfedezeti biztosításokról, valamint a lakásbiztosításokról lesz majd szó. Friss trendek hangoznak el a Kriptoverzumban, tőzsdenyitás 9 után és új sorozatunk Az igazság nevében következő része a biztosítói ajánlatok közötti eligazodást segíti. A szerkesztő Péli Nagy Kata és a műsorvezető Németh László ajánlja önöknek a 6-kor kezdődő Reggeli Monitort.
- Belehallgatás:
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-06-16 06:35:00A Reggeli monitorban szó lesz arról, hogy a tervezettnél is gyorsabban zajlik Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájának végrehajtása, és nemsokára már a kis és közepes vállalkozások is hozzáférhetnek a technológiához. Arról is, hogy bejelentette első nemzetközi tranzakcióját a 4iG Nyrt. A cégcsoport és két leányvállalata, a Hungaro DigiTel és a CarpathiaSat előzetes megállapodást kötött a Space-Commal a vállalat 51 százalékos részvénycsomagjának megszerzésére. Visszaesett az építőipari termelés áprilisban, és Eljárást indított a GVH a Wish webáruház tulajdonosai ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. Ráadásul új kullancsfajok jelentek meg Magyarországon az éghajlatváltozás miatt, amelyek újabb, veszélyesebb fertőzéseket hordozhatnak. Várja önöket a műsorvezető Németh László
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-06-15 06:35:00Az Európai Unió egyik legrosszabb ipari termelési adatát hozta Magyarország áprilisban. A siker összetevőiről, a Nemzeti Tehetség Programról és annak idei pályázatairól is beszélt a Fiatalokért Felelős Államtitkár Hétfő – Egy Nő című műsorunkban. Bár egyre népszerűbb a kerékpár az emberek körében, sem a hazai, sem az európai gyártók nem tudnak elég bringát gyártani. Annak ellenére, hogy a hazai hadiipart a nulláról kell újjáépíteni, a kormány Európa egyik meghatározó hadiipari központját építené fel Magyarországon. Ma este a magyar válogatott is útjára indul az Európa Bajnokságon, az első ellenfél a címvédő portugálok. A G7-ek közös fellépést terveznek Kína ellen. Képesek lesznek ellensúlyozni az ázsiai ország egyre növekvő befolyását? Tóth Gergő közgazdásszal beszélgetünk a részletekről. A tőzsdét az Erste Befektetési Zrt. stratégájával, Miró Józseffel nyitjuk, és az Árupiacról részletesebben az Equilor befektetési zrt. senior elemzőjét kérdezzük. Közeleg a Mentor 7. adása, az ötletgazda, Molnár Imre coach mesél arról, mit hallhatunk majd a délutáni műsorban. tartsanak velünk holnap reggel is, Várja Önöket a műsorvezető, Németh László.
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-06-14 06:35:00Megkezdődött a Foci EB ezért hétfőn, a Reggeli Monitorban hosszan beszélgetünk a hétvégi meccsekről és a folytatásról is. Mivel a nyaralási szezon is megkezdődött, arról is szó lesz, hogy a beutazási feltételek változása magas költségekbe verheti az utazókat. Egy előre nem betervezett PCR-teszt költsége, egy egész család esetében, akár meg is duplázhatja az utazás árát, viszont nem számít vis maiornak, ha változnak a beutazási feltételek. Mikor kérhető vissza az előre befizetett díj, és mire lehet biztosítást kötni? A Koronavírus fertőzésre hivatkozva lemondott út árát mikor téríti a biztosító? Szólunk arról is, hogy a digitalizációt évekkel repítette előre a pandémia, viszont nehéz helyzetben vannak a magyar tojástermelők, akik elkerülhetetlennek látják az áremelést, viszont képtelenek rá. Az Equilor vezető elemzőjével, több más mellett megbeszéljük, hogy meddig erősödhet tovább a forint? Az Mfor-Privátbankár újságírójával a nyaralópiaci helyzet mellett, az építőipar legnagyobb kihívásait isátbeszéljük, és bemutatkozik egy új, környezetbarát anyagot fejlesztő fiatal mérnök is. Várja Önöket a műsorvezető: Németh László!
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-06-04 06:35:00Sosem látott természeti katasztrófát okozott a Srí Lanka a partjainál elsüllyedt veszélyes anyagokat szállító teherhajó. A reggeli monitorban megszólaló tengerészkapitány szerint nem egyedi esetről van szó, évente több ezer konténernyi rakomány vész oda a tengereket a viharok miatt. Majd a független szakértőt arról kérdezzük, miért kell tengeren szállítani a veszélyes anyagokat, miközben köztudott, hogy a Csendes óceánon óriási viharok lehetnek? Szó lesz arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Jelentése szerint a hazai gazdaság jól vizsgázott a járvány alatt, de továbbra is számos kockázattal kell szembenézni, és arról is hogy a legnagyobb gazdaságokban jelentősen gyorsult a szolgáltatóipari szektor teljesítmény növekedése májusban. Beszámolunk arról is, hogy már a 16 éven aluliak is járhatnak zenés rendezvényre, és többletszabadságot kapnak az egészségügyi dolgozók a járvány után, emellett rengeteg sport, és élő beszélgetéssel várja Önöket a műsorvezető: Németh László.
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-06-03 06:35:00Az Európai Unió irányelveinek az átültetését jelenti a magyar, egyszer használatos műanyagokat tiltó kormányrendelet. Július 1-től több ilyen termék forgalmazása lesz tilos Magyarországon. Az új szabályok kiegészülnek a magyar műanyag zacskók forgalmát korlátozó rendelkezésekkel. Ingyenes, egész napos élményfürdő belépőket ajánlott fel a budapesti Aquaworld a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tagjai részére. A június végéig érvényes, ingyenes belépő regisztrációhoz kötött és egyszeri belépésre jogosítja fel az egészségügyi dolgozókat. Szlovákiában is meglódultak az árak. Van olyan ruházati termék, ami a kétszeresére drágult, de más áruk illetve szolgáltatások ára is ütemesen megy felfelé. Magyar turisták már mehetnek az országba, de az uniós országok felé csak június végére várható teljes nyitás. A szlovák turizmus is most próbál felállni tetszhalott állapotából. Jövő nyár közepétől már négy betűből és három számból álló rendszámtáblát kapnak a közúti járművek. Az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg 2022. július 1-től. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Andor-Tóth Anna és Németh László.
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-06-02 06:35:00Még mindig nem sikerült megállapodni az új uniós Közös Agrárpolitikáról. A vita az Európai Parlament és az Agrárminiszterek Tanácsa között elsősorban a klímavédelmi célok és a versenyképesség megtartása között feszül. Az államtitkár válaszol. Még ebben az évben megújítják a XII. kerületi Kútvölgyi Kórház homlokzatát, tizenegy milliárd forintból. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a főváros egyik legrégibb és legfontosabb kórházának nevezte az intézményt, amelyben évente egymillió járóbeteget kezelnek, és 50 ezer fekvőbeteg ellátást végeznek el. Felfelé módosította az első negyedéves GDP számokat a Központi Statisztikai Hivatal. Éves alapon a korábbi becsléshez képest kisebb mértékben, 2,1 százalékkal zsugorodott a gazdaság. Az előző negyedévhez viszonyítva pedig 2 százalékos növekedést jelzett a Hivatal. Szlovéniában is piacvezető lett az OTP, történetének eddigi legnagyobb felvásárlásával. A bankcsoport a Nova KBM-et szerezte meg, a vételárat nem hozták nyilvánosságra a felek. Az OTP kommunikációja szerint vizsgálják további akvizíciók lehetőségét is, a piaci pletykákban Üzbegisztán is szerepel. De szó lesz az olajpiaci szárnyalásról is, és az Unió területére való pénzbehozatal szigorításáról. Tartsanak velünk, a műsorvezető Németh László!
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-06-01 06:35:00Még mindig vezet Magyarország a tüdőrák halálozásban – mondta a megkérdezett gödöllői tüdőgyógyász. A magyarok az erősen dohányzók közé tartoznak, az osztrákok, görögök és szerbek vannak még hasonló szinten Európában. Magyarországon közel kétmillió ember dohányzik. Sokukat még a súlyos betegség sem tántorítja el attól, hogy tovább hódoljanak szenvedélybetegségüknek. Esetükben már a nem annyira káros dohánytermékekre való átszoktatás is nagy eredménynek számít. Végletekig elkeseredett a hotelszakma, hogy június 1-től sem bértámogatás, sem adómentesség nem jár a szektor szereplőinek. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szerint az újranyitáshoz a legtöbb szállodának szüksége lenne támogatásra, mivel a vendégek lassan térnek vissza. Emellett a munkaerő megtartása és pótlása is komoly kihívást jelent. A héten az OPEC plusz tagállamok vélhetően 840 ezer hordóval növelhetik majd júliustól az olajkitermelésüket. Bár az iráni kőolaj megjelenésével együtt ez jelentős többletmennyiséget jelent majd a piacon, szakértők szerint a gazdaságok talpra állása miatt lesz erre kereslet. A fokozatosan emelkedő olajárak ellenére az amerikai pala kőolajtermelők nem kezdtek újabb látványos fejlesztésekbe. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Andor-Tóth Anna és Németh László.
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-05-31 06:35:00Hétfő reggel beszámolunk arról, hogy 159 milliárd forintos lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatot ír ki legkésőbb július végéig a kormány, kifejezetten az átlagjövedelem alatti háztartások számára., hogy a vártnál alacsonyabb, de még így is dinamikus volt a bérnövekedés márciusban Magyarországon, és hogy jelentős áremelkedés várható az élelmiszer-automatákból forgalmazott termékek piacán. Meg persze az építőanyagok ára is tovább emelkedik, mert világszerte drasztikusan drágulnak az építőipari alapanyagok. Szó lesz arról is, hogy elkényelmesedtünk a bezártságban, és már a kakaós csigától a banánon át a sörig, szinte mindent futárral szállíttatunk. Szó lesz még arról is, hogy a 4iG vezetés tervei szerint halad a DIGI felvásárlásának folyamata, és őszre be is fejeződhet, és hogy mindenki szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszerben, akinek bármilyen hitelszerződése van, mivel ezeket a szerződéseket a bankoknak törvényi kötelessége bejegyeztetni. Emellett szakértő vendégekkel élőben beszélget az olaj és árupiacról, az inflációról és a kriptovalutákról, a műsorvezető: Németh László.
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-05-21 06:35:00A Reggeli monitorban szó lesz arról, hogy a jövő héttől vége az ingyenes parkolásnak, de az Autóklub jogásza szerint, az autósok várják a fizetős parkolás visszavezetését, hiszen jelenleg szinte lehetetlen közlekedni és parkolni a nagyobb városokban. Egy év alatt másfélszeresére nőtt a háztartási méretű naperőművek száma és teljesítménye Magyarországon. Nagyjából 72 ezer hazai háztartás rendelkezik jelenleg ilyen napelemes kiserőművel. A cél az, hogy 2030-ra a számuk, elérje a 200 ezer felszerelt és működő egységet. Beszámolunk arról is, hogy tíz éves csúcson a cégalapítási kedv Magyarországon. Várja Önöket a műsorvezető: Németh László.