Reggeli Monitor Németh Lászlóval
A Nobel-díjak hete van, a hét végéig számos elismerés talál gazdára. Csütörtök reggeli hírműsorunkban az idei orvosi-élettani Nobel- díjazottak forradalmi kutatási eredményeiről beszélgetünk egy immunológussal, és ami a legfontosabb a kutatóknak köszönhetően már most hatásosabb terápiákat alkalmaznak a kórházakban például a daganatterápiában, a szervátültetéseknél és az autoimmun betegségeknél. A békés gyógyítás mellett sajnos még mindig téma a háború, az európai védelmi ipar képviselői attól tartanak, hogy a mai dróntechnológia és a mesterséges intelligencia támadhatóvá teszi az európai fegyvergyártást. Hogy mi igaz ebből, arra egy biztonságpolitikai szakértőtől kaptunk választ. Már a stagnálásnak is örülünk, ha a hazai inflációról van szó. A hazai kereskedők érdekképviselete is értékeli a friss adatokat, főleg azért, mert az inflációellenes intézkedések eddig főleg őket sújtották. Az MBH Bank szakértőit stúdiónkban látjuk vendégül, és a hitelfedezeti biztosításokról, valamint a lakásbiztosításokról lesz majd szó. Friss trendek hangoznak el a Kriptoverzumban, tőzsdenyitás 9 után és új sorozatunk Az igazság nevében következő része a biztosítói ajánlatok közötti eligazodást segíti. A szerkesztő Péli Nagy Kata és a műsorvezető Németh László ajánlja önöknek a 6-kor kezdődő Reggeli Monitort.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
A Nobel-díjak hete van, a hét végéig számos elismerés talál gazdára. Csütörtök reggeli hírműsorunkban az idei orvosi-élettani Nobel- díjazottak forradalmi kutatási eredményeiről beszélgetünk egy immunológussal, és ami a legfontosabb a kutatóknak köszönhetően már most hatásosabb terápiákat alkalmaznak a kórházakban például a daganatterápiában, a szervátültetéseknél és az autoimmun betegségeknél. A békés gyógyítás mellett sajnos még mindig téma a háború, az európai védelmi ipar képviselői attól tartanak, hogy a mai dróntechnológia és a mesterséges intelligencia támadhatóvá teszi az európai fegyvergyártást. Hogy mi igaz ebből, arra egy biztonságpolitikai szakértőtől kaptunk választ. Már a stagnálásnak is örülünk, ha a hazai inflációról van szó. A hazai kereskedők érdekképviselete is értékeli a friss adatokat, főleg azért, mert az inflációellenes intézkedések eddig főleg őket sújtották. Az MBH Bank szakértőit stúdiónkban látjuk vendégül, és a hitelfedezeti biztosításokról, valamint a lakásbiztosításokról lesz majd szó. Friss trendek hangoznak el a Kriptoverzumban, tőzsdenyitás 9 után és új sorozatunk Az igazság nevében következő része a biztosítói ajánlatok közötti eligazodást segíti. A szerkesztő Péli Nagy Kata és a műsorvezető Németh László ajánlja önöknek a 6-kor kezdődő Reggeli Monitort.
- Belehallgatás:
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2025-02-03 05:35:00Bár még odébb a Húsvét, máris drágul a tojás. Amiből nem termelünk idehaza eleget, folyamatos importra szorulunk. Hétvég kiderül, ki lesz a demokraták új vezetője az USA-ben. Nem elég bízniuk a természetben: negyven, ötven felett sem árt védekezniük a hölgyeknek, ha nem akarnak teherbe esni. Informatikai mérnökökre kisebb az igény a cégeknél, de egyre több cég keres autóipari és energetikai szakembert. Összekötni az európai és amerikai elektromos kábeleket nagy vállalásnak tűnik: viszont ban előnye. Elmondjuk, miért. A Fradi továbbjutott az Európa Ligában az új szisztéma szerint: és már így is milliárdokat keres. De vajon meddig menetelhet? Németh László várja Önöket!
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2025-01-22 05:35:00Bizonytalanná válhat a rákosrendezői, úgynevezett "minidubaj" projekt. Bár jelentősen megnőne a környék ingatlanjainak és a területre újonnan tervezett lakások, irodák, üzlethelyiségek árai - mondja a szakértő, könnyen lehet, hogy banánhéjon csúszik a vállalkozás. A főváros talált egy passzust a szerződésben, ami elővásárlási jogot ad a terület résztulajdonosának, a távhőszolgáltatónak. Ha él vele, nem lesz dubajozás Pesten. Beszélünk az amerikai és az európai autó piacról - mindkettő izgalmas év elé néz. Influenszereket von be az agrártárca a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy népszerűsítésére. Ma van a Magyar Kultúra Napja, gálaesttel ünnepel a Magyar Művészeti Akadémia. Németh László várja Önöket!
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2025-01-20 05:35:00Száraz november után jöhet az újabb vállalás: ez a vegán január. Mi a lényeg, kiknek ajánlott és kiknek kevésbé? Kiderül. Donald Trumpot hétfőn beiktatják: beszélünk a ceremóniáról és a hivatalba lépése lehetséges gazdasági következményeiről is szakértők segítségével. Az állampapír plusz lejárta után keresi majd a pénz a helyét. A bankok úgy tűnik lépnek és kedvezőbb betéti ajánlatokkal bombázzák a befektetőket. Kevesebb állami finanszírozású férőhely lesz az egyetemeken. A Corvinust is hírbe hozták ezzel, de kiderül ott más a szisztéma. Elektronikus földnyilvántartásra kell átállniuk az ügyvédeknek, de úgy tűnik ez sem teljesen sima ügy. Egykor több tízezer, ma már csak alig háromezer hektáron termesztenek dohányt idehaza, pedig a klímánk kifejezetten jó a célra. Németh László várja Önöket a Reggeli Monitorban.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2025-01-06 05:35:00Nagy fagy ne legyen, eső viszont essen eleget - mondani könnyű, teljesíteni nehéz. Pedig ez kellene egy jó évhez az agráriumban. Meg kellő tárolókapacitás. Szakértő mondja el a részleteket. Pénteken sok adattal indított az évet a KSH. Mindegyiket kivesézzük. Szó lesz az autóipar tavalyi teljesítményéről, amelyből kiderül, az elektromos autók piaca Európában nincs könnyű helyzetben. Milyen kihívások előtt a logisztika? Úgy tűnik nem lesz olcsóbb fuvarozni. És végül: hogyan érdemes nekiállni a fogyást célzó újévi fogadalomnak? Ebben is segítünk. Németh László számít figyelmükre!
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2024-12-05 05:35:00Tőkebefektetési nap a Trend FM-en! Állampapír, részvény vagy ETF? Mélyére ásunk a legnépszerűbb lakossági befektetési opcióknak és azok jövőre hatályos változásainak. A lakáspiaci befektetésekről is számot adunk, hogy az egyre markánsabban emelkedő árak mellett, miért lehet 2025 csúcsbefektetési terméke az ingatlan? Devizában is utazunk. Ezúttal dollárban. Új valuták jelenhetnek meg a láthatáron, amik akár versenyképes kihívók is lehetnek. Elindult a Demján Sándor program, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára jelentkezik a részletekkel. Pénteken ítéletet mond a Fitch a magyar adósbesorolásról, mi pedig Paksról. A hitelminősítő előzetes jelentését elemezzük, és itt lesz az atomerőmű munkatársa, aki elmondja, mitől környezetbarátabb ma a hazai erőmű, mint az indulásakor. A műsorvezető Németh László, a szerkesztő Somody Evelin.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2024-12-04 05:35:00280 ezret is kereshetnek a tudatos öngondoskodók az szja-visszatérítésen. A pénzügyi szakértővel utánajárunk milyen modellek, összegek léteznek és meddig léphet, aki eddig nem takarékoskodott. Autópálya-matricát jobb most venni, mint jövőre, ezt is elmondjuk miért. Ha pénzügyekben tudatos hallgatóink velünk tartanak, akkor fél 8-tól aranypiaci körképpel folytatjuk: mit jelenthet az arany árfolyamának az óriási kínai lelőhely feltárása? Dél-Koreában hadiállapotot hirdettek. Vagy mégsem? 9 óra előtt mondjuk a legfrissebbeket a sinológus segítségével. A műsorvezető Németh László.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2024-12-03 05:35:00Óránként 17 millió tonnát veszít tömegéből az Antarktisz jege a klímaváltozás miatt. A Reggeli Monitorban arról is szó lesz, hogy milyen következményei lehetnek a nagymértékű olvadásnak. Beszámolunk arról is, hogy a vártnál mintegy 300 millió euróval alacsonyabb külkereskedelmi többlettel zárt szeptemberben a magyar gazdaság, és arról is, hogy rekord bevétellel fordulhat a számos változást tartogató 2025-re a 4iG Csoport. Szó lesz az orosz - ukrán háború legfrissebb fejleményeiről, a Szíriában fellángolt harcok várható kimeneteléről, lesz Kriptoverzum, és az Erste részvénykereskedőjével nyitja a tőzsdét a műsorvezető, Németh László.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2024-08-28 06:35:00Számos, a magyar gazdaság szempontjából fontos statisztikával körítjuk a szerda reggeli Monitort. Lesz szó a Nemzetgazdasági Minisztérium által publikált tanulmányáról, miszerint jócskán csökken a fogyasztási arány idehaza: ha költenek is a magyarok, akkor azt vagy külföldön, vagy online teszik. Ennek apropóján beszélünk online költekezési szokásainkról, illetve arról, hogy milyen oldalakról rendelünk leginkább. Foglalkozunk a hazai önkéntes nyugdíjpénztári számlákkal is, valamint azzal, hogy hosszútávon miért jelenthetnek problémát az itt fellelhető trendek. Adásunkban fontos szerepet játszik majd a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése, de csütörtökre is előretekintünk majd, amikor is három hazai labdarúgó-együttes mérkőzik meg egy-egy európai kupaporond-helyért. A magyar témák mellett a tengerentúlra is evezünk majd, ahol az Egyesült Államok legfrissebb belpolitikai fejleményeit, valamint az Nvidia második negyedéves jelentését hozzuk el a hallgatóknak. Tartsanak velünk ezen az utazáson. A szerkesztő Maurer Kristóf, a műsorvezető Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2024-07-12 06:35:00ó pálinkaszezont ígér az idei gyümölcstermés, ezért a Reggeli Monitorban a Pálinka Nemzeti Tanács elnökével pálinkafőzdék előtt álló problémák mellett a piac kedvenc párlatait is végigvesszük. Kiderül majd, hogy az EB alatt megnőtt a sportfogadók elleni Kibertámadások száma, és utánajárunk, miért szűnik meg a Szombathelyi Haladás futball klub. Szó lesz arról, hogy beindult a kötelezők kötése a villanyrollerekre, de egyelőre csupán két társaság lát fantáziát ebben a piacban, és arról is, hogy több mint 7000 milliárdos bővülést hozhat Magyarországnak a felhőtechnológia a következő 10 évben. A független piaci elemzővel a ma induló gyorsjelentési szezon várható eredményeiről, a Gránit Alapkezelő vezető elemzőjével a tőzsdei mozgásokról, a Növekedés.hu újságírójával pedig a magyar hadiipar és az agrárium külpiaci lehetőségeiről beszélget a műsorvezető: Németh László.
- Belehallgatás: