Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A szerkesztés idején még nem tudtuk mi lesz a Fradi további útja a nemzetközi porondon a bakui meccs után, de a Reggeli Monitorban megszólaló sportszakember már erről is beszél majd értékelve a rangadót. Sejtettük, de most már bizonyíték is van róla: a magyar vilmoskörte pálinka a legjobb a világon. A Sáppusztai Pálinkafőzde terméke elnyerte az élelmiszerek Oscar –díját. Kóstolni nem kóstoltuk, de azért beszélünk róla. Nem lehet eleget beszélni a néhány nap múlva igényelhető Otthon Start hitelprogramról sem, sorra szólalnak meg az elemző intézetek, az ingatlanügynökségek és a bankok szakértői is, csütörtök reggeli hírműsorunkban az MBH Bank otthonteremtési termékmenedzsere ismerteti a 3%-os hitel részleteit, a termék feltételeit, a hitelpiaci hatásokat. A hiteltörlesztés szempontjából sem mindegy hogyan alakulnak a keresetek. A jövőbe senki sem lát, de azt tudjuk a KSH adataiból, hogy miképp alakultak a múlt hónapban, első ránézésre jól, hiszen több mint 9%-kal haladták meg az előző havi átlagot. Hogy milyen folyamatok húzódnak e mögött arról is lesz szó műsorunkban. Eltűnhetnek a bükkösök idehaza és sztyeppévé alakulhat az ország mintegy fele, ha nem változik a klímatendencia, modellszámításokat végzett erről az ELTE néhány kutatója. Hallgassanak minket, a szerkesztő Péli Nagy Kata ajánlásával és Nagy Károly műsorvezető kalauzolásával.
Utolsó adás

- Belehallgatás:
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-01-14 05:35:00Akár 2023 végéig is kitarthat a globális chiphiány, ezt az új prognózist tette közzé a világ legnagyobb félvezető gyártója. A kereslet továbbra is jelentős, miközben teljes átalakuláson megy keresztül ez a piac. Chipből kevés, repülőből viszont nagyon sok áll rendelkezésre, a téli időszakban üres gépek járnak Európa fölött, hogy a társaságok meg tudják tartani repülőtéri résidejüket. A Reggeli Monitorban bemutatjuk az Educatio Kiállításon bemutatkozó egyik projektet, valamint szó lesz a Science Szeged Park második létesítményének átadásáról is. Állandó vendégünk minden pénteken Mezei Dániel, akivel ezúttal is a sport lesz a középpontban. A növekedés.hu munkatársával pedig a poszt szovjet térséget elemezzük, egészen pontosan az orosz-kazah, orosz-belorusz és orosz-ukrán viszonyokat. Fél 7-től Nagy Károly várja Önöket.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-01-12 05:35:00Tavaly is az év végén ugrott meg az államháztartási hiány. A kormányzati költekezések hatására az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere több mint 5101 milliárd forintos deficittel zárta 2021-et - közölte a Pénzügyminisztérium. Amíg kiszámíthatatlan az infláció alakulása, addig a változó kamatozású állampírok lehetnek a legnépszerűbb lakossági befektetési formák – erről a Bankmonitor.hu szakértője beszélt. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, novemberi adatai szerint majdnem 10 ezermilliárdra rúg az állampapír állomány mérete, és az év végére át is léphette ezt a határt. Idén ismét a vírus előtti szintre kapaszkodhat vissza a személyi kölcsönök piaca. A Bank360.hu szerkesztője elmondta: tavaly már jelentősen beerősítettek a személyi hitelek a koronavírus miatti bezuhanás után. Az otthonfelújítási támogatás ugyan elvileg konkurense ennek a hiteltípusnak, de a valóságban még növelte is a keresletet iránta. Tovább nőttek az albérletárak decemberben Budapesten, és ez a trend idén is folytatódni fog. A Rentingo.com alapítója elmondta: a 2020-as látványos bezuhanást követően a koronavírus-járvány újabb hullámai egyre kevésbé befolyásolták a bérleti díjakat, sőt 2021 végére a piac függetleníteni tudta magát a pandémiától. Jelenleg átlagosan 157 ezer forintot kérnek Budapesten egy kiadó lakásért. Továbbra is előzetesen be kell jelenteni a stratégiai jelentőségű építőanyagok és építési termékek exportját a kormányzat felé. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium május 31-ig meghosszabbította a tavaly meghozott intézkedést, így acél és vas termékeket, vagy kavicsot, homokot és sódert csak a bejelentés után lehet kivinni az országból. De beszélünk még a hamarosan kezdődő amerikai gyorsjelentési szezon várakozásairól, és az arany piacáról is. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-01-10 05:35:00Bér- és áremeléssel reagálnak a magyarországi cégek a garantált bérminimum és a minimálbér megemelésére. Bár az intézkedések tavaly őszi bejelentésekor sokan tömeges elbocsátásoktól tartottak, a hazai vállalkozások ehelyett a bérfeszültségek oldására, a bértorlódások elkerülésére törekszenek. Ezt támasztja alá a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének kutatása, amely szerint az itthoni vállalatok több mint 80 százaléka tervez béremelést 2022-ben. A lakosság több mint ötöde kap februárban személyi jövedelemadó visszatérítést. A Pulzus Kutató Napi.hu-nak készített felmérése szerint a jogosultak 41 százaléka befektetésre szánja az összeget, aminek a mértéke két átlagkeresővel számolva 1,6 millió forint lehet háztartásonként. A Bankmonitor.hu szakértője szerint érdemes kockázatmentes befektetési formát választani. Éves alapon 3,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon 2021 novemberében. A kiskereskedelem egyes részterületei már 2021-ben utolérték a járvány előtti önmagukat, az idei év pedig további javulást hozhat. Az agglomerációban egyre több település növelné a minimális telekméretet, hogy ikerházat csak nagyobb földterületen lehessen építeni. 2022-ben is velünk tarthat az infláció? Befektetőként hogyan védekezhetünk ellene? A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkat Andor-Tóth Annától és Nagy Károlytól hallják.