Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A szerkesztés idején még nem tudtuk mi lesz a Fradi további útja a nemzetközi porondon a bakui meccs után, de a Reggeli Monitorban megszólaló sportszakember már erről is beszél majd értékelve a rangadót. Sejtettük, de most már bizonyíték is van róla: a magyar vilmoskörte pálinka a legjobb a világon. A Sáppusztai Pálinkafőzde terméke elnyerte az élelmiszerek Oscar –díját. Kóstolni nem kóstoltuk, de azért beszélünk róla. Nem lehet eleget beszélni a néhány nap múlva igényelhető Otthon Start hitelprogramról sem, sorra szólalnak meg az elemző intézetek, az ingatlanügynökségek és a bankok szakértői is, csütörtök reggeli hírműsorunkban az MBH Bank otthonteremtési termékmenedzsere ismerteti a 3%-os hitel részleteit, a termék feltételeit, a hitelpiaci hatásokat. A hiteltörlesztés szempontjából sem mindegy hogyan alakulnak a keresetek. A jövőbe senki sem lát, de azt tudjuk a KSH adataiból, hogy miképp alakultak a múlt hónapban, első ránézésre jól, hiszen több mint 9%-kal haladták meg az előző havi átlagot. Hogy milyen folyamatok húzódnak e mögött arról is lesz szó műsorunkban. Eltűnhetnek a bükkösök idehaza és sztyeppévé alakulhat az ország mintegy fele, ha nem változik a klímatendencia, modellszámításokat végzett erről az ELTE néhány kutatója. Hallgassanak minket, a szerkesztő Péli Nagy Kata ajánlásával és Nagy Károly műsorvezető kalauzolásával.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A szerkesztés idején még nem tudtuk mi lesz a Fradi további útja a nemzetközi porondon a bakui meccs után, de a Reggeli Monitorban megszólaló sportszakember már erről is beszél majd értékelve a rangadót. Sejtettük, de most már bizonyíték is van róla: a magyar vilmoskörte pálinka a legjobb a világon. A Sáppusztai Pálinkafőzde terméke elnyerte az élelmiszerek Oscar –díját. Kóstolni nem kóstoltuk, de azért beszélünk róla. Nem lehet eleget beszélni a néhány nap múlva igényelhető Otthon Start hitelprogramról sem, sorra szólalnak meg az elemző intézetek, az ingatlanügynökségek és a bankok szakértői is, csütörtök reggeli hírműsorunkban az MBH Bank otthonteremtési termékmenedzsere ismerteti a 3%-os hitel részleteit, a termék feltételeit, a hitelpiaci hatásokat. A hiteltörlesztés szempontjából sem mindegy hogyan alakulnak a keresetek. A jövőbe senki sem lát, de azt tudjuk a KSH adataiból, hogy miképp alakultak a múlt hónapban, első ránézésre jól, hiszen több mint 9%-kal haladták meg az előző havi átlagot. Hogy milyen folyamatok húzódnak e mögött arról is lesz szó műsorunkban. Eltűnhetnek a bükkösök idehaza és sztyeppévé alakulhat az ország mintegy fele, ha nem változik a klímatendencia, modellszámításokat végzett erről az ELTE néhány kutatója. Hallgassanak minket, a szerkesztő Péli Nagy Kata ajánlásával és Nagy Károly műsorvezető kalauzolásával.
- Belehallgatás:
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2025-02-25 05:35:00Tavaly mintegy 14 százalékkal esett vissza a beruházások volumene - jelentette a KSH. Elemző értékeli az adatokat. A kínai egyetemeken AI kurzusok indultak, a jövő elkezdődött. Mi a helyzet itthon? Hogyan érdemes a fiatalokat felkészíteni a technológia használatára? Reggel az is kiderül, mit jelent pontosan a precíziós onkológia? A stúdióban dr. Peták István kutató-orvos. Negyedik évébe lépett az orosz-ukrán háború. Három év értékelése. Jó évet zártak a nyugdíjpénztárak, vagyongyarapodásuk többszöröse lett az inflációnak. Cégek eltűnnek, de születnek is. Szakértőt kérdeztünk a témában. Nagy Károly várja Önöket!
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2025-02-12 05:35:00A vártnál jobban nőtt az infláció januárban Magyarországon. A reggeli monitorban szó lesz a részletekről és a háttérben húzódó folyamatokról, és arról is, hogy újabb humanitárius katasztrófa fenyegethet Gázában, legalábbis, ha Trump elnök ragaszkodik a területtel kapcsolatos megoldási javaslatához. Szó lesz még a február 11-én lezajlott biztonságos Internet Napról/Safer Internet Day/ arról, hogy a Super Bowl nem csak népszerű, hanem sokkal nagyobb üzlet, mint a világszerte jóval nagyobb tömegeket érdeklő futball, és arról is, hogy mely régiók, földrajzi térségek profitálhatnak leginkább abból, ha egyszer véget ér az orosz-ukrán háború. Beszámolunk arról, hogy már Tehetségbarát Vállalat díjra is pályázhatnak a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző vállalatok, és az XTB munkatársával nyitja a tőzsdét a műsorvezető, Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2025-01-30 05:35:00Továbbra is forrong Szerbia, az ország az elmúlt 20 év legnagyobb belpolitikai válságát éli. A november óta tartó megmozdulásokat úgy tűnik, nem csitítja a kormányfő minapi lemondása sem. Mi lesz a következmény? Balkán szakértőnkkel kerestük erre a választ. Fél 9 után kiderül, sikerült – e kihúznia magát a csávából a hazai gazdaságnak. A KSH kiadja az utolsó negyedév bruttó hazai termék adatait. A Concorde vezető stratégája segít értelmezni az adatokat. Újabb válsággóc keletkezett a világban, egyelőre még a dörzsölt, Afrikát megjárt szakértő sem tud teljesen eligazodni abban, hogy Kongóból kik és kik elől menekülnek, az azonban látszik, hogy óránként legalább 10 ezren hagyják el az országot menedéket keresve a harcok elöl. Meglepő, de a kis- és közepes vállalkozások kaptak rá legelőször a mesterséges intelligencia használatára, talán mert nekik egyébként sincs túl sok forrásuk digitális marketing szakemberek foglalkoztatására. Kinek melyik platform hozza a legtöbb vevőt? - erről is lesz szó a csütörtök Reggeli Monitorban. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2025-01-28 05:35:00Kínában lassult a gazdasági aktivitás januárban, Németországban ugyan javult az index de továbbra is pesszimisták a gazdasági szereplők. A Reggeli monitorban emellett szó lesz arról, hogy mi a teendő, ha valaki decemberben kikerült az alanyi adómentes sávból, de most a visszamenőlegesen megemelt sávval elkerülheti az áfázást. Beszámolunk a fémfeldolgozással, valamint a szerszám- és gépgyártással foglalkozó hazai kis- és középvállalkozások nehézségeiről, lesz Kriptoverzum, és az orosz - ukrán háború legfrissebb fejleményeit is elemezzük a szakértővel. Egy jégszobrász versenyre is elkalauzoljuk az érdeklődőket, és az Erste vezető elemzőjével nyitja a tőzsdét a műsorvezető, Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2025-01-27 05:35:00Milyen újdonságokat kínált a szombaton zárult AgroMashExpo? Egyre komolyabb elvárás a kényelem a gépeknél, ami nem csoda, hiszen a munka kemény a földeken. Elemezzük a legfrissebb foglalkoztatási adatokat és kiderül, hányan nem kötöttek még az építőiparban kötelező felelősségbiztosítást. A podcastok nagyon népszerűek, különösen, ha videóval támogatottak. És egyre több a Reels videó. Hogy az micsoda, elmondjuk. Pár éve még nagyon komoly szakemberhiány volt az IT szektorban, úgy tűnik fordul a trend. Hétvégén Fehéroroszország államfőt választ - hétfőre az eredmény is kiderül. És beszélünk a most befejeződött első tenisz Grand Slamről, az Ausztrál Openről is, ahol Marozsán Fábián nagyot ment és Babos Tímea párosokban szerepelt. Nagy Károly ül majd a mikrofon mögött.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2025-01-16 05:35:00Mától már csak az Ügyfélkapu és a Digitális Állampolgár alkalmazás ad lehetőséget az online ügyintézésre. Akinek nem sikerült a váltás az Ügyfélkapuról, az se essen pánikba, ezt bármikor megteheti. Igaz, most már csak némi segítséggel. Elmondjuk majd, hogy miképp. Nem feledkezünk el a vállalkozókról sem. Az új TEÁOR számok értelmét is elmagyarázzuk, és persze azt is, hogy mikor, mi lesz majd a teendő. Szóba kerül majd az Izrael és a HAMASZ közt megszülető esetleges tűzszüneti vagy békemegállapodás, de beszélünk majd arról is, hogy miért érdemes balesetbiztosítást kötni akár pár napra is, ha valaki nyugodtan szeretne síelni. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei-, devizapiaci és háborús hírekkel a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2025-01-14 05:35:00Tényleg Budapesten találkozhat Putyin és Trump? Több más mellett erről is szó lesz a reggeli monitorban, de arról is, hogy elérheti e a lengyelek az Uniós elnökségük során azt, ami még a briteknek sem sikerült soha, hogy stratégiai vezető szerepre tegyenek szert? Kedden kezdődik a férfi kézilabda VB a sport közgazdásszal a magyar csapat esélyeit is latolgatjuk majd. Szó lesz a kilátástalan helyzetben lévő magyar méhészetekről, és az egyre nehezebben haladó 2025-ös bértárgyalásokról is, a babaváró hitel változó feltételeiről, és az Erste vezető elemzőjével nyitja a tőzsdét a műsorvezető: Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2024-12-12 05:35:00Javuló gazdasági kilátásokat tükröznek a hazai cégek toborzási tervei, és Bogotába készül a Nemzeti Balett, de ezen túl is tartogat érdekességeket a holnapi Reggeli Monitor. Szó lesz például a gyorskölcsönök népszerűségéről, a fiatalok pénzügyi tudatosságának növeléséről, a letartóztatott korábbi dél-koreai hadügyminiszter öngyilkossági kísérletéről, a magyar miniszterelnök amerikai útjáról, lesz Kriptoverzum, és a gránit alapkezelő vezető közgazdászával nyitja a tőzsdét a műsorvezető, Nagy Károly.