Monitor Nagy Károllyal
Karbonsemlegessé alakítja működését a Vajda-Papír az évszázad közepére. Az elmúlt 10 évben mintegy 40 milliárd forintot fordítottak arra, hogy a higiéniai papír gyártása és a cég üzemeltetése a legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg. A csomagolóanyagoknál 60 százalékra emelik az újrahasznosított anyagok arányát, viszont higiéniai papírterméket, energiatakarékossági okokból, csak telepített erdőkből származó cellulózból gyártanak. A 13 órai hírösszefoglalóban kiemelten foglalkozuk majd azzal is, hogy több pénzintézet emelte az ügyfelek számára a bankolási költségeket. Elmondjuk, hogy milyen mértékben, illetve azt is, hogy mire érdemes figyelni az esetleges bankváltáskor. Várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Károly.
Utolsó adás
Monitor Nagy Károllyal
Karbonsemlegessé alakítja működését a Vajda-Papír az évszázad közepére. Az elmúlt 10 évben mintegy 40 milliárd forintot fordítottak arra, hogy a higiéniai papír gyártása és a cég üzemeltetése a legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg. A csomagolóanyagoknál 60 százalékra emelik az újrahasznosított anyagok arányát, viszont higiéniai papírterméket, energiatakarékossági okokból, csak telepített erdőkből származó cellulózból gyártanak. A 13 órai hírösszefoglalóban kiemelten foglalkozuk majd azzal is, hogy több pénzintézet emelte az ügyfelek számára a bankolási költségeket. Elmondjuk, hogy milyen mértékben, illetve azt is, hogy mire érdemes figyelni az esetleges bankváltáskor. Várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Károly.
Korábbi adások
-
Monitor Nagy Károllyal
2017-01-09 12:00:00Először alkalmazza a Budapesti Értéktőzsde egyes, tőzsdére bevezetett cégek esetében az elkülönítés szankciót. Az EST MEDIA, a TR Investment és a TWD Investments részvénytársaságok papírjait kiemelik az eredeti részvénykategóriájukból, és csak egy adott időben lehet velük kereskedni. A tavalyinál jobb évre számítanak idén az építőiparban. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint továbbra is a lakásépítések piaca bővülhet a legdinamikusabban, ugyanakkor a több uniós forrásnak köszönhetően egyéb mélyépítési és útépítési beruházások is nagy számban indulhatnak. Továbbra is problémát jelent az építőipar minden területén jelentkező munkaerőhiány, amelynek megoldására több javaslata is van az Építési Vállalkozók Szövetségének. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Monitor Nagy Károllyal
2017-01-03 12:05:00Miután idén januártól csökkent a baromfitermékeket és a friss tejet terhelő általános forgalmi adó, jövőre a tejföl, a túró és a sertésbelsőségek áfája is mérséklődhet a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint. Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke azt mondta, hogy az 5 százalékos áfakulcs bevezetése a tejfölnél és a túrónál azért is lehet kulcsfontosságú, mert két rendkívül népszerű termékről van szó, amelyek esetében a kedvezőbb ár egyaránt jótékonyan hathat a hazai feldolgozóiparra és a teljes tejszektorra. Az OPEC termeléscsökkentési megállapodása hivatalosan idén január elején lépett életbe. A kuvaiti hírügynökség beszámolója szerint az ország napi 130 ezer hordóval már vissza is fogta a kitermelését, 2,7 millió hordóra. Az OPEC megállapodás láthatóan jótékony hatással van az árakra, és a következő hónapokban is tovább növelheti az olaj értékét. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Monitor Nagy Károllyal
2016-12-12 12:05:00Romániában 6 párt lesz a Parlamentben, köztük a magyar RMDSZ, de még teljesen bizonytalan, hogy ki alakíthat majd kormányt, és hogy ki lesz a miniszterelnök. Egyelőre az tűnik valószínűnek, hogy szociáldemokrata-liberális koalíció alakul. A román médiában megszólalt elemzők szerint nem kizárt, hogy az RMDSZ-t is megpróbálják bevonni a megalakítandó baloldali kormányba. Olaszországban a külügyminiszter alakíthat új kormányt. Termeléscsökkentési megállapodást írtak alá hétvégén az OPEC tagjai és a szervezeten kívüli olajexportáló országok. Januártól együtt, összesen napi mintegy 1,8 millió hordóval fogják majd vissza a termelésüket. A szerződés hatására reggel 4 százalékkal nőtt a kőolaj ára, de – a magyar kormány jövedéki adó-törvénye miatt – januárban akár olcsóbbak is lehetnek itthon az üzemanyagok. A legfrissebb részvény- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Monitor Nagy Károllyal
2016-11-14 12:05:00A húsz- és tízezresek után megújulnak a 2000 és az 5000 forintos bankjegyek is. Ezúttal is új biztonsági elemeket tesznek majd a papírpénzekbe. Az új bankjegyek már holnaptól törvényes fizetőeszköznek számítanak, de a készpénzforgalomban jövő március 1-től jelenhetnek majd meg. A régi bankjegyeket a Magyar Nemzeti Bank jövő nyárig bevonja. A régi bankjegyeket a pénzintézetek és a posta ezt követően még három évig, 2020. július 31-ig, a jegybank pedig 20 évig, 2037. július 31-ig díjmentesen átváltja azonos címletű új bankjegyre. A várt felett nőtt a japán gazdaság a harmadik negyedévben. A szigetország GDP-je 2,2 százalékkal bővült éves alapon. A háztartási kiadások továbbra is alacsonyak, és a jegybank gazdaságélénkítő programja sem indított el nagy növekedést. A mostani számok a gyengülő jen miatti exportnövekedésnek köszönhetők. Sem a Brexit, sem pedig Donald Trump amerikai elnökké választása nem okozott akkora visszaesést a részvénypiacon, mint, amire előzetesen számítottak a szakértők. Még egyik ügyben sem látnak a piaci szereplők egészen tisztán. December elején újra behúzhatják a féket a befektetők, mert közeledik az olasz népszavazás és az osztrák elnökválasztás. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Monitor Nagy Károllyal
2016-11-04 12:05:00Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport idei harmadik negyedéves eredménye. Az olajtársaság 164,5 milliárd forint tisztított adó-, kamatfizetés amortizáció előtti nyereséget ért el. Bár ez 20 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, de a MOL idén így is erőteljesebb, 2,2 milliárd dolláros EBIDTA eredményt vár. Az Erste olaj- és gázipari elemzője szerint így akár a tavalyinál magasabb osztalékot is fizethet a cég. A Graphisoft Park árbevétele stagnált, nettó nyeresége 2 százalékkal nőtt idén az első háromnegyedévben a tavaly hasonló időszakihoz képest. A Graphisoft Park közölte, hogy az év egészére továbbra is a 2015. évivel megegyező, 9,5 millió euró árbevételt, és az előző évit kismértékben meghaladó, 3,1 millió euró nettó eredményt vár. Ma hajnaltól életbe lépett a Párizsi Klímaegyezmény. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának egy jelentése szerint azonban ennek az egyezménynek a betartása sem elegendő ahhoz, hogy a Föld légkörének felmelegedését 2 Celsius-fok alatt tartsa az iparosodás előtti időkhöz képest. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Monitor Nagy Károllyal
2016-10-19 13:05:00Megállapodást kötött egy, az emlőrák kezelését segítő bioszimiláris technológia transzferéről valamint licencének átvételéről a Richter a DM Bio nevű dél-koreai – japán vegyesvállalattal. Csaknem 11 százalékkal nőtt Kínában a szeptemberi kiskereskedelmi eladások volumene az egy évvel korábbihoz képest. A forgalom bővülésében nagy szerepet játszott az internetes eladások gyors ütemű, az első háromnegyedévben 26 százalékos növekedése. A bruttó hazai termék 71 százalékát adta a fogyasztás. Az olaj árának az elmúlt időszakban tapasztalt mérséklődése idézhette elő azt az állapotot, hogy Szaúd-Arábia meglepetésre, újra megjelent a nemzetközi kötvénypiacon. Az arab ország várható bevétele az elemzők szerint 10 és 15 milliárd dollár között lesz majd, de akár elérheti a 16,5 milliárd dollárt is. A britek Európai Uniós kilépésével jelentősen átrendeződhet az európai pénzügyi szektor. Szakértők szerint ez elsősorban azon múlik, hogy milyen feltételekkel távozik Nagy-Britannia az Európai Unióból. Egy esetleges hard Brexit forgatókönyv például alapjaiban írná át a szektor európai helyzetét. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Monitor Nagy Károllyal
2016-10-18 13:05:00A Samsung Galaxy Note 7-es készülékeinek a kálváriája még jó ideig nyomott hagyhat a cég részvényeinek árazásában. Bár a Samsung nyeresége bőven elbírja az okoskészülékek visszahívásából eredő veszteséget, de egyelőre nehéz felmérni, hogy mekkora presztízsveszteséget szenvedett el a dél-koreai márka. A Brit Legfelsőbb Bíróság a napokban tárgyalja a britek európai uniós kilépésének ügyét. A testületnek arról kell döntenie, hogy Theresa May miniszterelnök a parlament felhatalmazása nélkül is aktiválhatja-e az uniós távozást elindító 50. cikkelyt. Szakértők szerint a brit kormány érdeke, hogy megkerüljék a parlamentet ebben a kérdésben, az ugyanis könnyen rámutathatna Nagy-Britannia belső egységének meggyengülésére. A vártnál jobb eredményeket tett közzé a Netflix harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A bevétel 2 milliárd 290 millió dollár lett, az egy részvényre jutó nyeresége pedig 12 cent az előre prognosztizált 6 cent helyett. A jó eredmények hátterében elsősorban a nemzetközi ügyfélkör bővülése áll. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Monitor Nagy Károllyal
2016-10-07 13:05:00Magyar idő szerint péntek hajnalban óriási zuhant az angol font: mindössze két perc alatt hat százalékkal került lejjebb a brit fizetőeszköz árfolyama a dollárral szemben. Ezt követően a font ugyancsak rövid idő alatt valamelyest visszaerősödött, de továbbra is 31 éves mélyponton áll az amerikai devizához képest. Az úgynevezett „flash crasht” okozhatta akár egy kereskedői elütés vagy az automatizált kereskedési rendszer is, de elképzelhető, hogy a britek unióból való kilépési feltételeinek bizonytalansága áll a háttérben. A forint árfolyama reggel már a 303-as szintet is érintette az euróval szemben, és egyes magyar elemzők szerint abszolút nem kizárt, hogy a 300-as szintet veszi majd célba. Néhány nagy befektetési szereplő mozgatja jelenleg a forint piacát. Az előző két hónap gyenge adata után kellemes meglepetést okozott az augusztusi ipari teljesítmény. Az éves összevetésben 11,1 százalékos bővülés messze meghaladta az előzetes elemzői várakozásokat. Ez azért meglepő, mert az augusztus mindig a gyengébb hónapok között van. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.