Közkincskereső Kovács Olivérrel
Utolsó adás
Korábbi adások
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2015-01-21 13:35:00Grandiózus kiállításra készül tavasszal a Budapesti Történeti Múzeum. Bár még üresek a vitrinek, a Mátyás-templomról szóló tárlat leendő helyén járunk majd és kiderül az is, mikor kezdődhet el az első budavári királyi udvarház feltárása a Táncsics-börtön udvarán. A műsor második felében Esztergomba indulunk, ahol látványtárral sokszorozta meg látogatói számát a Balassa Múzeum.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2015-01-14 13:35:00A király sírját ugyan még nem találták meg, ám a szakemberek egyre többet tudnak meg Vác középkori, feltárás alatt álló székesegyházáról. A helyiek azt remélik, hogy sikerül bemutatni mind a csaknem ezer éves romokat, mind a mellette álló barokk ferences kolostort, amelyben szinte megállt az idő. A műsor második felében elsőként a pesti belvárosi templomba indulunk, ahol felbontották a járószintet, s így több méteres mélységbe, a leendő altemplomba ereszkedünk le. Végül az óbudai temető mellett járunk, ahol a napokban két római kori szarkofágra bukkantak az aquincumi múzeum szakemberei. Hogy mit találtak bennük, megtudjuk.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2015-01-07 13:35:00Nyomozásba fognak hamarosan a füzérradványi kastélyban: azt szeretnék tudni, pontosan honnan származnak az épület messze földön híres olasz kőfaragványai. Készülnek persze a felújításra is, hiszen a műemlék bekerült a Nemzeti Kastélyprogramba. A műsor második felében a Budapesti Történeti Múzeum új kiállításán járunk. Kiderül, hogyan mutatják meg a középkori királyi palota ékeségeit és megtudjuk azt is, miért éppen Buda lett Magyarország fővárosa.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2014-12-17 13:38:00Négy év, negyvenmilliárd forint, harmincöt kastély. Ez a Nemzeti Kastélyprogram számokban. S hogy mi a lényege? Kiderül a Forster Központ elnökével folytatott beszélgetésből, amely után visszatérünk Kolozsvárra, azaz folytatjuk az egy hete elkezdett riportot. Eljutunk Bocskai István szülőházába is, ami alig pár lépésnyire áll Mátyás királyétól. Végül a megújult örökségvédelmi törvény régészetet érintő passzusairól hallhatnak.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2014-12-10 13:35:00Nem csupán új bejárattal, de új, földalatti középkori világgal is bővül a Budapesti Történeti Múzeum. Még Karácsony előtt megnyitják majd a Király pincét, amelyben a 15. századba csöppen rögvest a látogató. A műsor második felében Kolozsvárott járunk majd, Mátyás király szülőházában. A legtöbb látogató előtt ritkán nyílik meg a fordulatos történetű épület kapuja.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2014-12-03 13:38:00Egy igen korai bencés apátság, amely jövőre az alapítás ezeréves évfordulójának megünneplésére készül. Nem mellesleg éppen az elmúlt hónapokban újult meg, sőt, a munka még most is folyik. Pécsváradon járunk a műsor első felében. Ezután a majki remeteségbe utazunk, amelyben nem csupán az egykori főépületet állították helyre, de pompás kiállítással is gazdagodott.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2014-11-26 13:35:00Elkezdődött a védőtető építése a július közepén leégett Andrássy úti palota fölé. A műsor első riportjából kiderül az is, hogy miként változnak a műemlékek besorolásai januártól. Ezután a dobai kastélynál járunk, ahol az angolpark újul meg jövő nyárra. Végül a középkori óbudai vár maradványaihoz ereszkedünk le egy pincébe, amely ezentúl a látogatók számára is megnyílik.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2014-11-19 13:35:00Egy vár, amit Pataknak hívtak, de Sátoraljaújhelyen volt, aztán úgy eltűnt, hogy szinte nyoma sem maradt, a feltárásáról szóló kiállításnak pedig egy irodalmi múzeum ad helyet. Az ország északkeleti csücskében járunk a műsor első felében. Ezután a Nemzeti Kulturális Alap műemlékekkel, régészettel kapcsolatos aktuális pályázatairól beszélgetünk. Még van néhány nap a leadásig. Végül a Középkori templomok útja program harmadik üteméről hallhatnak. Csaknem másfél millió euróból újultak meg, illetve lettek a látogatók számára vonzóbbak templomok a határ innenső és túlsó oldalán.