Közkincskereső Kovács Olivérrel
Utolsó adás
Korábbi adások
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2016-08-31 14:35:00Lepaktáltak az ördöggel az orosházi múzeumban? Elsőre bizony úgy tűnhet, hiszen a korábban országszerte jobbára üldözött fémkeresősökből verbuváltak az intézményt segítő csapatot. Tavaly tavasztól 13 ezer tárgy, régészeti lelet került be a közreműködésükkel a múzeumba – erről és középkori magyarországi muszlimokról is hallhatnak a műsor első felében. Ezután Zalaegerszegen járunk majd, ahol nemrég feltárták a mai belváros közepén egykor álló vár egyik falát. Szó lesz Zrínyiújvár kutatásáról is, amelynek következő szakaszát az NKA támogatásából finanszírozzák.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2016-08-17 14:35:00Hun kori leletegyüttessel gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum egy megtaláló bejelentésének köszönhetően. Erről, s új kiállítóterekről, az intézmény megújításáról is beszélgetünk Varga Benedek főigazgatóval a műsor első perceiben. Ezután a pesti belvárosi templomba indulunk, amely a hétvégétől ismét nyitva áll több mint két éves kutatás, bővítés és helyreállítás után. Ezerhétszáz év épített emlékei láthatók az épületben. Végül egy középkori konyha feltárásán járunk a visegrádi királyi palota területén. Ha minden jól megy, ötszáz év után ismét vendéglátóhely, múzeumi büfé lehet majd idővel belőle.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2016-08-10 14:35:00Gyermekcsontok a cseppkövek között. A titokzatos temetkezésekre csak nemrég figyeltek fel az aggteleki Baradla-barlangban. Dacára a másfél évszázada tartó ásatásoknak, a barlang még mindig valóságos csontbánya: itt járunk a műsor első felében. Ezután ismét Aquincumba, ezúttal az egykori polgárvárosba indulunk. Megtudjuk azt is is, hogy az ókori amfiteátrumok nézőterén is elszabadult néha a pokol, ezért építették az arénákat a városfalon kívülre.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2016-07-13 14:35:00Több mint húsz éve fedezték fel a már világhírűvé lett váci múmiákat. Néhány napja pedig új állandó kiállításon mutatják be, nem csak a halál, de az élet birodalmát is. Vácott járunk a műsor első felében. Ezután az aquincumi római katonai tábor felfedezésére indulunk. Az Árpád-híd budai oldalán, a Flórián téren még csak jegyet sem kell vennünk, hogy megismerjük a legiósok mindennapi életét.