Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2020-11-18 04:35:00Ezermilliárd forinttal kibővítette a Növekedési Hitelprogram keretösszegét a Magyar Nemzeti Bank. Az elemzők decemberre várták a lépést – részletek szerda reggel. A magyarországi háztartások legalább tíz százalékát, de csaknem ötödét érinti az energiaszegénység – derül ki a Knauf Insulation és a Habitat for Humanity felméréséből. A lakosság 15 százaléka nem képes a lakását a megfelelő hőmérsékletre felfűteni, ami Európában a legmagasabb arány. Mi vezetett ide? Keressük a választ. Át kellene alakítani az iparűzési adó működését, de erre nem megoldás, hogy két évre felfüggesztik a beszedését –reagált az Andersen Zrt. vezető partnere, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének a javaslatára. Véget ért a dízel aranykora, a vásárlók az alternatív meghajtások felé fordultak idén. A Jóautók.hu felmérése szerint idén az érdeklődők kevesebb mint negyede keresett dízeles autót, miközben ennél nagyobb arányt tett ki az elektromos, mild-hibrid és hibrid meghajtásúakat vásárlóké. Ezek mellett lesz szó bőven az olajpiacról is. Várja Önöket Szűcs Péter.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-11-17 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-11-17 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2020-11-17 16:05:00Pesty László, producer, kommunikációs szakember. A műsorvezető Mezei Dániel.