Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-12-01 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-12-01 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2020-12-01 16:05:00Vezse Roland, a SpaTrend Kft. ügyvezetője. A műsorvezető Mezei Dániel.
-
IoT Zóna
2020-12-01 13:05:00Győrből Budapestre küldtek 5G technológia segítségével egy röntgen felvételt. A lépés szimbolikusnak hat, pedig a jövőre nézve nagyon komoly változást prognosztizál. Egy balesetnél például a helyszínen készített képet azonnal továbbíthatják a legközelebbi kórházba és mire a mentő odaér, a személyzet már felkészülten várja a sérültet. Nem akkor kell vizsgálatokra küldeni. Erről és a technológia egyéb lehetőségeiről lesz szó a mai műsorban. Budai J. Gergőt, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnökét faggatjuk.
-
Táncverzum
2020-12-01 12:35:00Mi az oka annak, hogy a művészeti ágak közül a táncművészethez jut el a legkevesebb szponzori, és mecénási pénz? Egyáltalán mi alapján választ támogatandó művészeti produktumot, vagy alkotót a magán és a vállalkozói szféra? Erről beszélgetünk a műsorban Balogh Máté Andrással, az Art is Business közösség vezetőjével. A műsor második részében Czár Gergelyt, a Szegedi Kortárs Balett táncművészét mutatom be, aki beszél a Blue című premier előtti darabjukról, amelyben alkotóként is szerepel, és arról, hogy egy markáns vonásokkal rendelkező társulatban milyen a koreográfusi útkeresés.