Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Egészségkód
2020-12-10 09:05:00Szájrákban kétszer annyian halnak meg mint közlekedési balesetben. Megdöbbentő. De mi az oka? Hogyan alakul ki? Mit tehetünk ellene? Dr. Mensch Károly, a Semmelweis Egyetem fogorvostani kar orális diagnosztikai tanszék egyetemi tanársegéde mondja el a részleteket. A második részben egy felmérés jön arról, mennyire használnak az idősek okos eszközöket, ha egészségükről van szó. A Telekom PR és social média szakértője, Soós Edina meséli el az adatokat, gyakorlati tapasztalatait pedig dr. Toldy-Schedel Emil a Szent Ferenc Kórház igazgatója, kardiológus osztja meg velünk.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2020-12-10 04:35:00Eláll a vétótól a magyar és a lengyel kormány - itt is van a költségvetési és helyreállítási alappal kapcsolatos megállapodás? Ötven millió forintra emelte az olimpiai aranyéremért járó jutalmat a magyar kormány. Tokióban az ezüstösök több mint 35 milliót, a bronzérmesek pedig 28,5 millió forintot tehetnek majd zsebre. A paralimpikonoknál egy aranyérem 17,5 millió forintot ér. Egyelőre nincs megegyezés a jövő évi minimálbérről, az álláspontok csak nagyon lassan közelednek a bértárgyalásokon. A szakszervezetek enyhítettek korábbi 10 százalékos béremelési javaslatukon, most 7,5 százalékot szeretnének elérni. Az év végére csökkenésnek indult a sertés világpiaci ára. Az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese a Trend FM-nek azt mondta, hogy miután októberben Németországban is megjelent a sertéspestis, Kína leállította az importot, ezzel hatalmas mennyiségű sertés maradt Európában. A kínálati piac pedig áreséshez vezetett. Nagyjából felére esett a magyarországi bankszektor jövedelmezősége az első kilenc hónapban. A pénzintézetek 305 milliárd forintos konszolidált adózás utáni nyereséget értek el ebben az időszakban – közölte a Magyar Nemzeti Bank. Majdnem 900 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet októberben. Ez több mint 500 millió eurós javulást jelent az egy évvel korábbi szinthez képest. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-12-09 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-12-09 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2020-12-09 16:05:00Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. A műsorvezető Szajlai Csaba.