Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Nagytotál Péller Andrással
2021-03-30 11:05:00Hétköznapi események rengetegébe kalauzoljuk el Hallgatóinkat a mai Nagytotálban. Fliegauf Bence legújabb szerzői filmje, a Rengeteg - Mindenhol látlak a 19 évvel ezelőtti első rész stílusban és hangulatban maradva mutatja be azokat a társas interakciókat, amiket elrejt az idegen tekintetek elől a négy fal. Budapest nyelvezete és az éjszaka titokzatossága lengi körül az alkotást, amit a Berlini Filmfesztiválon a Legjobb Mellékszereplőnek járó Ezüst Medvével díjazott a közönség. A Rengeteg egy történet fűzér, az egymást követő cselekményen úgy követik egymást, mint gyöngyök a láncon. Hétköznapi történetek, amik bárkivel megeshetnek egy hosszú nap után, de ilyen szemszögből ritkán láthatjuk őket. Mert a Rengetegben sose tudhatjuk, hogy hol bújik meg a farkas. A Nagytotál vendégei voltak Fliegauf Bence, a film írója és rendezője, illetve Jakab Juli a film egyik szereplője és dramaturgja. Beszélgettünk a film első lépéseiről, az egyes történetszálak megtalálásáról, a szereplőválogatásról és arról is, hogy miért Berlin és miért nem Cannes? Tartsanak velünk a 11 órai hírek után. Várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető, Péller András.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-03-30 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-03-29 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Hétfő - Egy nő
2021-03-29 18:05:00Dr. Bagoly Zsuzsa, a Debreceni Egyetem adjunktusa. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
Sportérték Imre Lőrinccel
2021-03-29 17:05:00Az olimpia jegyében telik a mai Sportérték. Beszélünk a Tokióba kijutott női kardválogatott két tagjával, Márton Annával és Pusztai Lizával. Itt lesz velünk a szintén kvalifikációt szerzett női kézilabda válogatott irányítója, Kovacsics Anikó. És kérdezzük vb-győztes hosszútávúszónkat, Rasovszky Kristófot, aki a japán fővárosban kísérli meg elhódítani az aranyérmet a tíz kilométeres nyíltvízi számban.