Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Menni-Enni
2021-09-20 11:05:00A Menni-Enni mai adásából megtudjuk, hogy milyen programokkal várja vendégeit a Budapest Varieté, majd a MUISZ újraválasztott elnökével értékeljük a szezont. Végül mi is megnyitjuk a Vadászati és Természeti Világkiállítást.
-
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
2021-09-20 06:35:00A rászoruló vállalkozásoknak érdemes lehet a moratóriumban maradniuk – mondta az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke. A szövetségnél úgy számolnak, hogy nagyjából a kisvállalkozások 10 százaléka marad a rendszerben. A koronavírus-járvány nem lassította le a klímaváltozás könyörtelen előrehaladását - hívta fel a figyelmet az Együtt a tudományban 2021 című ENSZ-jelentés. A CEU professzora kiemelte, ha most elkezdjük az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését, akkor elég lenne azt évi 6-7 százalékkal visszafogni, míg ha 2025-ig várunk, akkor 10 százalékkal kell majd csökkenteni, ami lényegesen nehezebb feladat lenne. Az egyetemisták dömpingszerű visszatérése sem szűkítette az albérletpiacot – mondta a Trend FM-nek az mfor/privárbankár újságírója. Jócskán ellensúlyozza a visszaérkező diákok által bérbevett lakások számát, hogy csak Budapesten a gyengélkedő turizmus miatt körülbelül 3 ezer kiadó ingatlan került a piacra. Kína és az Egyesült Államok várható gazdasági növekedését lefelé, az Európai Unióét viszont felfelé módosította a Fitch Ratings. Az elemzőház globálisan 0,3 százalékkal alacsonyabb GDP bővülésre számít, mint korábban. A fejlett országokban 5,3 százalékkal, míg a feltörekvő térségekben 7,1 százalékkal erősödhet a gazdaság. Parádézik a norvégiai sakk szupertornán Rapport Richárd - az ő pályafutását és játékát elemezzük a Magyar Sakkszövetség elnökével. Emellett előretekintünk a Magyar Nemzeti bank keddi kamatdöntő ülésére, és elemezzük a magyar állam múlt heti két gigantikus kötvénykibocsátását is. Tartsanak velünk!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-09-20 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-09-19 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-09-19 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!