Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-01-04 04:35:00Kínában ötödik hónapja csökkent a feldolgozóipar teljesítménye. A zéró-Covid szabályozás december eleji enyhítése tovább rontotta a feldolgozóipar teljesítményét Kínában. A korlátozás eltörlésére a gazdasági indokok mellett a korábbi tüntetéssorozat adott okot, gazdaságilag azonban akár a döntés a GDP-re is kihatással lehet. A téli időszakban jelentősen megugrik a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. A hideg hatására összehúzódó erek magasabb vérnyomáshoz vezethetnek, míg a koszorúér-betegeknél jellemzően megnő a mellkasi fájdalom lehetősége. Egy kardiológussal beszélgettünk arról, hogy mivel lehet csökkenteni a komoly szívtraumák kockázatainak kialakulását. Ajánlás helyett, akár elvárás is lehet a 2 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetés – erre utalt a NATO-főtitkár Jeans Stoltenberg. Ennek a hátteréről is lesz szó, mint ahogy arról is, hogy Horvátország pár napja történelmet írt, legfiatalabb tagállamként egyszerre lett a Schengeni- és az Euróövezet tagja. Elmondjuk majd, hogy meddig lehet még az országban Kunával fizetni, és azt is, hogy meddig és hol lehet a régi Kunákat Euróra átváltani. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
Otthonunk, Európa
2023-01-04 00:00:00Történelmet írt Horvátország. 2023. január 1-én egyszerre lett a schengeni övezet és az eurózóna tagja. Külön-külön sok ország véghezvitte ezt, de egyszerre, még egyik sem. Mindezt, a legfiatalabb uniós tagállamként érte el. Hamarosan egy Balkán-szakértővel beszélgetünk majd erről, de előtte rövid hírek az Európai Parlament háza tájáról. Bár ülésezési szünet van, de a tavaly év végén robbant, katari pénzekkel kapcsolatos botránysorozatnak újabb fejleményei vannak. Viola Cintiával, a Külügyi- és Külgazdasági Intézet kutatójával Nagy Károly beszélgetett.
-
Otthonunk, Európa
2023-01-03 23:00:00Történelmet írt Horvátország. 2023. január 1-én egyszerre lett a schengeni övezet és az eurózóna tagja. Külön-külön sok ország véghezvitte ezt, de egyszerre, még egyik sem. Mindezt, a legfiatalabb uniós tagállamként érte el. Hamarosan egy Balkán-szakértővel beszélgetünk majd erről, de előtte rövid hírek az Európai Parlament háza tájáról. Bár ülésezési szünet van, de a tavaly év végén robbant, katari pénzekkel kapcsolatos botránysorozatnak újabb fejleményei vannak. Viola Cintiával, a Külügyi- és Külgazdasági Intézet kutatójával Nagy Károly beszélgetett.