Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek
2022-03-23 10:35:00A Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek mai adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a karbonkövetési területén aktív fintechekről beszélgetnek.
-
Fintech Világa Blockchain Percek
2022-03-23 09:35:00A Fintech Világa - Blockchain Percek mai adásában Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető az állami blockchain projektekről beszélgetnek.
-
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
2022-03-23 04:35:00Egyre több veszélyes hamisítványt értékesítenek online. Hazánk az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság után a harmadik legnépszerűbb célország a lefoglalt hamis termékek esetében. A Reggeli monitorban emellett szó lesz arról, hogy a megkérdezett magyarországi cégek jelentős többsége szerint egyértelműen negatív hatással van üzletmenetére az ukrajnai háború. Egy másik kutatás szerint pedig, létszámbővítést terveznek a nagy és a kis cégek is. A következő negyedévben Magyarországon a munkáltatók 32 százaléka jelez előre bővülést jelenlegi munkaerő-állományában, csökkentéssel pedig 19 százalékuk számol. Sajnos a háború nem ért véget, ezért beszámolunk a legfrissebb fejleményekről, és a Logisztika Hete keretein belül az iparági szereplők kihívásairól. Élőben jelentkező szakértőink az aranypiactól az MNB kamatemelésén át, a tőzsdei folyamatokig segítenek értelmezni a változásokat. Várja Önöket a műsorvezető, Imre Lőrinc.
-
A Nap Vendége
2022-03-22 17:05:00Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A műsorvezető Mezei Dániel.
-
A Nap Vendége
2022-03-22 16:05:00Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A műsorvezető Mezei Dániel.