Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Menni-Enni
2022-04-11 11:05:00A Menni-Enni mai adásában Szántó István séf lesz a vendégem. Ő az a mester, aki az idei Oscar gálán tradicionális magyar ételekkel kínálta a világhírességeket. Izgalmas kérdés, hogy hogyan kapta meg ezt a feladatot és melyek voltak az étkek, amiket feltálalt. Utána arról hallunk, hogy hogyan próbálja meg átvészelni az oroszok hiányát Hévíz? Van-e más alternatíva, és ha igen, akkor azok mik? Végül lezárjuk a hazai közétkeztetés és menza helyzetet. A múlt alkalommal elhangzottak viszonyszámok, pl, hogy egy felnőtt 3 fogásos adag alapanyag összege nem lehet több, mint 600 Ft. Nos, a TELEX munkatársai kipróbálták ezt a gyakorlatban is. Vajon milyen eredménnyel?
-
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
2022-04-11 06:35:00Vajon hogyan érinti Magyarországot az orosz szénre kivetett uniós behozatali tilalom? Lehet, hogy Németország szenvedi meg a leginkább? Szakértővel elemezzük a helyzetet a hétfő Reggeli Monitorban, ahol talán elsőként értékeljük a francia elnökválasztás vasárnapi részeredményeit is. Márciusban idehaza tovább gyorsult az infláció, de javult az államadósság szintje, az első idei negyedévben pedig a duplájára nőtt a központi költségvetés hiánya. Makrogazdasági adatelemzést is hallhatnak majd állandó szakértőinkkel. Tőzsdenyitási körkép és egy kicsit kitekintünk Amerikára, vajon elegendő lesz a FED, vagyis az ottani jegybank szerepét betöltő szervezet kamatemelési terve? Hallgassák a gazdaság és kultúra frekvenciáját a TrenFm-en, a műsorvezető Imre Lőrinc, a szerkesztő Péli Nagy Kata.