Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Egészségkód
2022-05-05 11:05:00Az Egészségkód első felében a tuberkulózisról Dr. Kádár Gabriella pulmonológussal beszélgetünk. Szó lesz a TBC megjelenéséről, tüneteiről és gyógyításának fejlődéséről.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-05-05 06:35:00Követjük az orosz olajembargóval kapcsolatos fejleményeket a Reggeli Monitorban. A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarország nem szavazza meg a hatodik uniós szankciócsomagot, miközben az Európai Bizottság engedményeket is felajánlott. A legfrissebb fejleményekről egy elemzőt kérdezünk. Az MKB munkatársával az amerikai jegybank kamatdöntése lesz középpontban, Kriptoverzum rovatunkban pedig a Fed kommunikációjának a kriptopiacra gyakorolt hatását elemezzük. Emellett az eperrel indul a hazai gyümölcsszenzon, jók a kilátások, a tavaszi fagyok nem okoztak akkora károkat, mint az elmúlt években. Érintjük a tojáspiacot is, ahol megszokott, hogy a Húsvét utáni időszak árcsökkenést hoz, ez azonban idén elmarad, sőt, további drágulás várható. Meglódult a kiskereskedelmi forgalom márciusban, elsősorban az egyszeri állami kifizetéseknek és az üzemanyag-értékesítésnek köszönhetően. Az autópiacon pedig a használt és új szegmenst vetjük össze. Mindezt tehát a Reggeli Monitorban, Nagy Károllyal, fél 7-től.
-
A Nap Vendége
2022-05-04 18:05:00Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője. A műsorvezető Szajlai Csaba.