Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Hétvégi Menetrend
2016-10-23 07:05:00Kultúra, gasztronómia, utazás, könyv és zene mindenevőknek a TREND FM-en! A szerkesztő-műsorvezető Kutasi Judit.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2016-10-23 00:00:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2016-10-22 19:05:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Sportexpressz Harle Tamással
2016-10-22 15:05:00Az október 22-ei Sportexpresszben is nemzetközi körkapcsolásokkal, háttérinterjúkkal, tudósításokkal várják a szerkesztők a hallgatókat 15 és 18h között. Főbb témáink: Arsene Wenger 67! Tréner, üzleti zseni, és immár 20 éve kimozdíthatatlan az Arsenal kispadjáról. Portré. 0 Budapesten járt Ronaldinho, hogy a Teqballt népszerűsítse. Ott jártunk, megszólaltattuk. 0 Messi 3 góllal tért vissza, Dárdaiék a dobogóért hajtanak. Élő beszámoló a Barcelona, a Hertha, az Arsenal mai meccséről. 0 Tudósítóink bejelentkeznek: Győri ETO női kézilabda BL, Fehérvár AV19 EBEL-találkozó; Debrecen–Vasas és a Vidi-Paks (NB I). Továbbá: A műsor mai vendége a neves sportriporter, Dobor Dezső, akivel az 56-os forradalom sportvonatkozású eseményeit beszéljük át az erről szóló könyve kapcsán. Telefonon velünk lesz Hámori Jenő 56-os olimpiai bajnok kardozó. 0 A nap folyamán többször kapcsoljuk élőben a Kincsem Park ügetőversenyeit, a 83. Kétévesek Nagydíját a fél 4-es hírek után közvetítjük. Műsorvezető: Harle Tamás.
-
Hétvégi Menetrend
2016-10-22 07:05:00Kultúra, gasztronómia, utazás, könyv és zene mindenevőknek a TREND FM-en! A szerkesztő-műsorvezető Kutasi Judit.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2016-10-22 00:00:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2016-10-21 19:05:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2016-10-21 18:05:00Dr. Keller Márkus történész-szociológus, az 56-os Intézet munkatársa. A riporter Kristóf Gábor.