Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Flavor
2017-02-07 10:05:00Szombaton tartjuk az ország legnagyobb borkóstolóját, a Borjour Magnumot: nem csoda, hogy hetek óta csak erről tudunk beszélni. Ha egyike leszel annak a szerencsés 2000 főnek, aki bejut a Millenárisra, akkor megpróbálunk segíteni a felkészülésben: ezen a héten is bemutatunk 4 olyan pincészetet és bort, akik biztosan ott lesznek a 200 kiállító és a több mint 600 bor között 4 nap múlva. Tartsatok velünk egy laza kedd déli borozásra a Flavorben!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2017-02-07 04:35:00Erős gyorsjelentést közölt a Richter. A gyógyszergyártó adózott eredménye tavaly csaknem 18 százalékkal haladta meg az előző évit, és több mint 63 milliárd forint lett. Az üzemi eredmény néhány költségtétel jelentős növekedése miatt negyedével csökkent. A Richter elnök-vezérigazgatója azt mondta, idén a tavalyinál többet költenek kutatás-fejlesztésre, így ebben az évben nem várnak akkora nyereségnövekedés. Közel másfél év után csökkent újra a külföldi befektetők kezén lévő állampapírok értéke Kínában. Januárban 1,9 milliárd jüan értékű volt a visszaesés, míg az előző év decemberében ugyanez a szám csaknem 7 milliárd jüanos bővülést mutatott. A mostani visszaesés ugyanakkor szakértől szerint nem a befektetők bizalomvesztésére utal. Egyre kevésbé bíznak Donald Trump gazdaságélénkítő intézkedéseiben a Goldman Sachs-nál. Az amerikai befektetési bank elemzésében arról ír, hogy a republikánus elnök által meghirdetett adócsökkentés hatásai a vártnál visszafogottabbak lehetnek. A Goldman Sachs elemzői a kormányzat és a Szenátus közötti ellentétben látják a növekedési kockázatokat. A megszokottnál jóval forgalmasabb júliusra számítanak a budapesti szállodák és vendéglátóhelyek idén nyáron. A júliusi Vizes Világbajnokság és a Forma 1-es Magyar Nagydíj egyszerre lesz, emiatt nem csak a kereslet, hanem a szállodai árak is jelentősen emelkedhetnek. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szűcs Péter, Nesta és Tóth Anna.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-02-06 22:00:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-02-06 17:05:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Sportérték Mezei Dánellel
2017-02-06 15:10:00Sérülések, csodálatos felépülések avagy mivel jár az élsport. A Sportértékben Dr. Duray Péter, sportorvos, rehabilitációs szakorvos a vendégünk, aki rávilágít arra, hogy miként lehet, hogy harmincas éveik derekán járó sportoló meghatározzák egy-egy sportág, főképp a tenisz mindennapjait? Emellett a kézilabdának is hosszabb teret enged a Sportérték, amelyben Marczinka Zoltánnal beszélget a műsorvezető a kézilabda vb-ről és a női BL-lehetőségeiről.
-
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
2017-02-06 14:05:00A Fényforrás mai témája a ledes fényforrások felhasználhatósága,különös tekintettel a biztonsági kérdésekre. Vendégünk Dr.Novotny Ferenc egyetemi docens az Elektrotechnikai Egyesület szakértője. Milyen az ideális hűségprogram?Milyen eszközökkel erősítheti a lojalitást a szolgáltató?Vendégünk Stampf Attila a Magyar Telekom ügyfélélmény osztály vezetője.