Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Exclusive Kristóf Gáborral
2017-02-10 15:10:00Az elefántcsonttól a különböző fémekig, gránittól a lapis lazuliig, a gyöngyházig sokféle anyagot használtak luxustárgyak készítéséhez az emberiség történetének minden korszakában... Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményi főigazgató-helyettesével, Jékely Zsomborral ezekről a különleges, egzotikus anyagokról, a velük díszített, belőlük készült műtárgyakról beszélgetünk. Szó lesz a múzeumi raktárakban óvott, de igazán fel nem fedezett, tudományos feldolgozásra váró szerzeményekről, és a művészettörténet avatott szakembereinek képzéséről is. A műsor második felében a Magyarországi Kovácsműves Céh céhmestere, Takáts Zoltán lesz a vendégünk. Az ókor híres kovácsai, Héphaisztosz (vagy Vulcanus), illetve Ilmarinen világáról, a kovácsot körülvevő misztikus hiedelmekről is beszélgetünk, és persze a mai helyzetről: a kézműves művészet, a tárgyak iránti igényről, a piac helyzetéről, és arról, hogy lesz-e még pár év múlva, aki tudja, mit kell tenni egy darab rideg, szürke vassal, hogy gyönyörűen kimunkált műtárgy legyen belőle...
-
Forgó Mezei Dániellel
2017-02-10 12:35:00Aranyosi Péter a férfi asztalitenisz válogatott szövetségi kapitány beszél az utánpótlás Eb-n elért magyar sikerekről és arról, hogy mindez mit jelent a jövőre, a sportág jövőjére nézve.
-
Rövidítés Mezei Dániellel
2017-02-10 12:05:00Élőben jelentkezünk a BOK csarnokban zajló ATP Challanger férfi tenisztoráról, ahol Fucsovics Márton egészen a döntőig menetelt. De nem csak erről: FED Kupáról, Davis kupa-bravúrról és a magyar tenisz felíveléséről is szó lesz.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2017-02-10 04:35:00Nagyot esett a Commerzbank profitja tavaly. A második legnagyobb német pénzintézet adózott eredménye 74 százalékkal csökkent, a nagy költségekkel járó szerkezetátalakítási intézkedések miatt. Jó évet tudhat maga mögött a Paksi Atomerőmű. Több, mint 16 ezer gigawattóra villamos energiával nemcsak termelési rekordot döntött, de pénzügyi eredményét is növelte tavaly. Az elemzők állításával ellentétben nem várható késés az új építésű lakóingatlanok átadásánál – jelentette ki az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. Világszínvonalú fejlesztési tervekkel jelenik meg Magyarország a világ legrangosabb ingatlanos eseményén, a MIPIM szakkiállításon. Ezekkel és sok más érdekes témával várja Önöket Szűcs Péter, és Sarkadi Szabó Kornél!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-02-09 22:00:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!