Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2017-05-24 06:35:00Magyarország vetőmag nagyhatalom: nem véletlen, hogy Budapesten tartják a szakmai világkongresszust napjaink kihívásaival kapcsolatban. Ilyen például a klímaváltozás. Nem változott az irányadó kamat, maradt 0,9 százalék - döntött a Monetáris Tanács. Az elemző szerint idén már nem is fog változni a kamat. Az egyik legmagasabb áfakulcs a hazai, amit már tudtunk eddig is, de most a Mazars átfogó vizsgálatot készített az uniós államok adóterheléséről.A digitalizáció már jó ideje jelen van, sokan mégiscsak most szembesülnek vele. Pedig például a szolgáltatóknak, kereskedőknek hatalmas lehetőségeket rejt a technológia - mondja a SAP szakértője. Korábban sokat nem tudtunk róla, napjainkban egyre többet hallunk Kazahsztánról. Vajon milyen lehetősége rejlenek a két ország gazdasági kapcsolatában. A többi között ezekről is szó lesz a Reggeli Monitorban, amelynek Nagy Károly lesz a gazdája szerdán reggel.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-05-24 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-05-23 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!