Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Menni-Enni
2017-07-24 11:05:00A Menni-Enni mai műsorából megtudhatjuk, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelniük a gyermekbarát szállodáknak, majd a kenyér lelkéről beszélgetünk a Baraka étterem tulajdonosával. A műsor második felében bemutatkozik a Csángó fesztivál, majd beszámolunk a Magyar Turisztikai Ügynökség Bor- Road showjáről és a hazai bormarketing terveiről.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2017-07-24 06:35:00Bár hektikus volt az elmúlt hónapok időjárása, a magyar gyümölcsösök jobban megúszták a károkat, mint Európa más országaiban. Most az őszibarack érése problémás. Az OPEC előrejelzésében az eddigieknél 500-szor több, 266 millió villanyautóval számol 2040-re. Az nem semmi különbség. De vajon realitás-e? A második negyedévben is tovább csökkent a General Electric bevétele. Elemezzük a főbb számokat. Az ügyfelek semmit sem fognak érezni abból, hogy az állam kivonul a Gránit Bankból – mondta nekünk pénzintézet elnök-vezérigazgatója, Hegedűs Éva. Bár elindult egy pozitív trend, még mindig nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a hazai cégeknek a társadalmi felelősségvállalás kérdésére - áll egy friss tanulmányban. A hazai cégek kockázati besorolását vizsgáló friss kutatás szerint az idei első félévben már az volt jellemző, hogy a cégek egyre nagyobb arányban döntöttek saját maguktól a felszámolás mellett, míg korábban inkább hitelezői nyomás miatt szűntek meg. De szó lesz a körvonalazódó újabb német autós botrányról és megemlékezünk a Linkin Park öngyilkosságba menekülő frontemberéről. Hétfőn Szűcs Péter várja Önöket.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-07-23 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Hétvégi Menetrend
2017-07-23 07:05:00Kultúra, gasztronómia, utazás, könyv és zene mindenevőknek a TREND FM-en! A szerkesztő-műsorvezető Kutasi Judit.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-07-23 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!