Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Közeljövő Érczfalvi Andrással
2017-09-22 16:35:00Lesznek-e kütyük,gépek,telefonok ,mondjuk 10 év múlva? Vagy mindent belülről vezérelünk,a legújabb találmányok segítségével? A Közeljövő szakértője Dr.Farkas András. A műsorvezető Érczfalvi András.
-
Fintech Érczfalvi Andrással
2017-09-22 16:05:00Szingapúr a fintech hazája. Mit tudnak,hol tartanak? Szakértőnk Suppán Márton-PEAK. A műsorvezető Érczfalvi András.
-
Soul History
2017-09-22 11:05:00Délelőtt 11.00 és 13.00 óra között a SOUL History 85.epizódjában Rota Francesco vendége a műsor új támogatója, az NHB Növekedési Hitel Bank Befektetési Szolgáltatások Igazgatója, Nagy Tamás. Tamás Soul és Rock zenei elkötelezett, gyűjtő, nem mellesleg a műsor törzshallgatója, így magával hozza kedvenc bakelit lemezeit. Előkerül a féltve őrzött Color Együttes ’82-es korongja, amely kapcsán a zenekar egykori hangmérnöke, a műsor korábbi vendége, Rohánszky János hangmérnök is bekapcsolódik a 12.00 órai hírek után teleurbán a műsorba. Janó a Color és P.Box történetei mellett a Francescoval közös ma esti Senso Magico 10 - Az élő SOUL History nagykoncert keverőpulti kulisszáiról is fellebbenti a fátylat. A múlt heti Várkonyi Mátyás telefonos riportot is tartalmazó adás pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-2%C3%A9vad-24epiz%C3%B3d-84ad%C3%A1s-20170915-alapk%C3%B6vek-v%C3%A1rkonyi-m%C3%A1ty%C3%A1s-telefonos-rovat/